Hírek

Már megvásárolhatók a jegyek az FTC elleni hazai mérkőzésre

Már megvásárolhatók a jegyek az FTC elleni hazai mérkőzésre

2023. 03. 01.

Március 19-én, vasárnap, felnőtt férfi labdarúgócsapatunk ismét pályára lép a ZTE Arénában, mégpedig a listavezető Ferencvárossal szemben. Az Európa-ligában vitézkedő csapattal legutóbb januárban
Ott vagyunk a legjobb négy között!

Ott vagyunk a legjobb négy között!

2023. 02. 28.

A MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében Mezőkövesdre utaztunk, hogy idegenben küzdjünk meg a legjobb négy közé jutásért. Csupán egy percet kellett várni az első lehetőségre, amikor Tajti ugratta ki jó
Hibátlan hétvége

Hibátlan hétvége

2023. 02. 27.

NB III-as gárdánkhoz a közvetlen rivális, Technoroll Teskánd KSE csapata érkezett a 23. fordulóban. Már a mérkőzés első perceiben megmutatkozott a hazai mezőnyfölény, sok helyzetet dolgoztunk
Irány a negyeddöntő!

Irány a negyeddöntő!

2023. 02. 27.

A Mezőkövesd Zsóry FC csapatával mérjük össze az erőnket a MOL Magyar Kupa soron következő megmérettetésén, kedd este. A borsod-abaúj-zempléni csapat a bajnokságban velünk megegyező
Csóka és Szalay góljával nyertünk a 21. fordulóban

Csóka és Szalay góljával nyertünk a 21. fordulóban

2023. 02. 25.

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában a MOL Fehérvár FC együttesét fogadtuk hazai környezetben. A szombat délutáni mérkőzés lendületesen indult, már a második percben lehetőség adódott Németh Dániel
Deák sportosztály felvételi

Deák sportosztály felvételi

2023. 02. 25.

A ZTE FC és a Deák Ferenc Szakközépiskola a 2023-2024-es tanévben is elindítja a sportiskolai labdarúgó osztályát. Ennek okán 2023. március 1-én sportági alkalmassági vizsgát tartunk a jelentkező tanulóknak. ...
A MOL Fehérvár FC érkezik szombaton Zalaegerszegre

A MOL Fehérvár FC érkezik szombaton Zalaegerszegre

2023. 02. 23.

Szombat délután a fehérvári együttes érkezik hozzánk a ZTE Arénába, hogy az OTP Bank Liga 21. fordulójában küzdjünk meg egymással. A Toldi Gábor - Huszti Szabolcs edzőpáros vezette együttes a tabella
Pont nélkül távoztunk Ajkáról

Pont nélkül távoztunk Ajkáról

2023. 02. 20.

Az NB III. Nyugati csoportjának 2022/2023-as kiírásában, a 22. fordulóban a jelenleg második helyen álló Practical VLS Veszprém csapatának otthonában lépett pályára második csapatunk. A fiatalokkal
Lendvai Miklóstól búcsúzunk

Lendvai Miklóstól búcsúzunk

2023. 02. 20.

Életének 48. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a klub korábbi játékosa és edzője, Lendvai Miklós. Az egykori kiváló középpályás Zalaegerszegen kezdte pályafutását, ezt követően játszott Franciaországban, ...
Eros Grezda újra kék-fehérben futballozik

Eros Grezda újra kék-fehérben futballozik

2023. 02. 20.

Újra zalaegerszegi színekben játszik a 12-szeres albán válogatott szélső, Eros Grezda. A technikás játékost jól ismerhetik szurkolóink, hisz szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt távozott együttesünktől ...
Egy pontot szereztünk a huszadik fordulóban

Egy pontot szereztünk a huszadik fordulóban

2023. 02. 19.

Az OTP Bank Liga huszadik fordulójában a Vasas FC csapatát fogadtuk, vasárnap délután. A mérkőzés ütemesen indult, már az első percekben meglátszódott, hogy mindkét csapat számára hatalmas téttel
Két fiatal játékosunk kölcsönben folytatja, Tullner Péter pedig kék-fehérben

Két fiatal játékosunk kölcsönben folytatja, Tullner Péter pedig kék-fehérben

2023. 02. 17.

Két tehetséges labdarúgónk, Boros Zsombor és Gergely Botond is testvércsapatunknál, Lendván tölti a szezon második felét, folyamatos fejlődésük érdekében. A szlovén másodosztály küzdelmei -
Hazai bajnoki a kerek fordulóban!

Hazai bajnoki a kerek fordulóban!

2023. 02. 17.

Az OTP Bank Liga soron következő, huszadik fordulójában az angyalföldi csapat érkezik hozzánk a ZTE Arénába. A Vasas csapata jelenleg a tabella legalján áll, tizenhét ponttal. A Kondás Elemér vezette
Vendég győzelem az év első hazai bajnoki mérkőzésén

Vendég győzelem az év első hazai bajnoki mérkőzésén

2023. 02. 13.

A 2023-as év első hazai mérkőzésén Koller Zoltán együttese a dobogós FC Nagykanizsát fogadta. Már a mérkőzés ötödik percében megszerezte a vezetést a vendég gárda, Lőrincz Bence büntetőből volt
A hajrában döntötte el a mérkőzést a Puskás

A hajrában döntötte el a mérkőzést a Puskás

2023. 02. 12.

Vasárnap délutan a Pancho Arénába látogattunk az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A második percben Szalay fejelte hat méterről a kapus ölébe Huszti jobboldali beadását. Az első tíz percben kiegyenlített ...
Felcsútra utazunk vasárnap!

Felcsútra utazunk vasárnap!

2023. 02. 10.

Vasárnap délután Felcsútra látogat együttesünk, ahol a Pancho Arénába veszi fel a küzdelmet a tabella negyedik helyezett csapatával. A Hornyák Zsolt vezette együttes huszonhat pontot gyűjtött össze
Kisorsolták a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait!

Kisorsolták a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait!

2023. 02. 09.

Csütörtök este sorsoltak a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjére, ahol az ellenfelünk a Mezőkövesd csapata lesz. A sárga-kék együttes a MOL Magyar Kupa előző fordulójában egy 0-2-es győzelmmel tért haza
Májer Milán Kecskeméten folytatja

Májer Milán Kecskeméten folytatja

2023. 02. 08.

Az OTP Bank Liga második helyén álló Kecskeméti TE csapatánál folytatja pályafutását Májer Milán. A 23 éves szélső tavaly nyáron érkezett Zalaegerszegre és az elmúlt bő fél évben kilenc alkalommal lépett ...
Ott vagyunk a legjobb nyolc között!

Ott vagyunk a legjobb nyolc között!

2023. 02. 08.

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk a MOL Magyar Kupa ötödik fordulójában Békéscsabán lépett pályára. Már az első perctől kezdve átvettük a mérkőzés irányítását, Mim Gergely két alkalommal is jól játszotta ...
A Mol Magyar Kupa ötödik fordulója a soron következő megmérettetés!

A Mol Magyar Kupa ötödik fordulója a soron következő megmérettetés!

2023. 02. 07.

A MOL Magyar kupa következő fordulójában a békéscsabai együtteshez látogatunk, ahova már a mai nap folyamán útra kel csapatunk. A dél-alföldi csapat jelenleg a Merkantil Bank Ligában szerepel,
Gól nélkül telt az idei második hazai

Gól nélkül telt az idei második hazai

2023. 02. 05.

Szeles, napsütötte vasárnap délután, az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC csapatát fogadtuk zalai városunkban. Lendülettel teli mérkőzés vette kezdetét, iramosan indult meg
Következik az idei második hazai mérkőzés!

Következik az idei második hazai mérkőzés!

2023. 02. 03.

Vasárnap délután háromkor a Mezőkövesd Zsóry FC csapata érkezik hozzánk az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A borsod-abaúj-zempléni együttes a tabellán a kilencedik helyen áll, öt győzelmet, négy
Újabb utánpótlás-válogatott labdarúgó öltözik kék-fehérbe

Újabb utánpótlás-válogatott labdarúgó öltözik kék-fehérbe

2023. 02. 03.

Zalaegerszegre teszi át székhelyét az osztrák Austria Wientől a 16 éves középpályás, Balabás Bence. A tehetséges labdarúgó az elmúlt bő egy évet az osztrák fővárosban töltötte, előtte futballozott a
Otthon tartotta a három pontot a Loki

Otthon tartotta a három pontot a Loki

2023. 01. 28.

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában, szombat délután a Nagyerdei Staidonba látogattunk. A hazai csapat már a harmadik percben megszerezte a mérkőzés első találatát: Dzsudzsák jó passzát követően Szécsihez ...
A soron következő viadal helyszíne: Debrecen!

A soron következő viadal helyszíne: Debrecen!

2023. 01. 27.

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában a Nagyerdei Stadionba látogatunk, ahol a Loki ellen vesszük fel a küzdelmet. A debreceniek jelenleg a tabella hetedik helyén állnak, húsz ponttal: öt győzelem, öt
Az utolsó pillanatban döntött a Fradi!

Az utolsó pillanatban döntött a Fradi!

2023. 01. 24.

A 2023-as évet, OTP Bank Liga szempontjából egy Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel nyitottuk meg, méghozzá a második fordulóban elhalasztásra került összecsapás pótlásával. Lendületes mérkőzés vette ...
Eduvie Ikobával is hosszabbítottunk!

Eduvie Ikobával is hosszabbítottunk!

2023. 01. 23.

A ZTE FC 2025-ig szóló szerződést írt alá az amerikai-nigériai támadóval, Eduvie Ikobával. Az erőcsatár tavaly nyáron tért vissza Zalaegerszegre és remek idényt fut, hisz már tíz gólnál jár
Hazai pályán nyitjuk az évet: ZTE FC - FTC

Hazai pályán nyitjuk az évet: ZTE FC - FTC

2023. 01. 20.

A 2023-as évet tekintve már négy felkészülési mérkőzésen is túl van együttesünk, amelyek mindegyikén diadalmaskodtak játékosaink, kedden azonban folytatódik az OTP Bank Liga és a pontokért
Szerződést hosszabbítottunk Gergényi Bencével

Szerződést hosszabbítottunk Gergényi Bencével

2023. 01. 20.

Klubunk szerződést hosszabbított a több poszton is bevethető játékossal, Gergényi Bencével. A 24 éves futballista remek idényt tudhat maga mögött, hisz három gólja mellett már öt gólpasszt is kiosztott ...
Győztes főpróba

Győztes főpróba

2023. 01. 17.

Kedd délután a szlovák első osztály ötödik helyén álló Ruzomberok ellen játszottuk negyedik januári felkészülési találkozónkat. Küzdelmes, sok szabálytalansággal tarkított első félidőt játszottak
Győzelem a Lendva ellen

Győzelem a Lendva ellen

2023. 01. 17.

Kedden két mérkőzés is várt csapatunkra, annak a céljából, hogy minden játékos megkapja a meccsterhelést. Délelőtt együttesünk a Lendva csapata ellen lépett pályára az év harmadik edzőmérkőzésén. Összeállítás: ...
Németh Erik Soroksáron folytatja pályafutását

Németh Erik Soroksáron folytatja pályafutását

2023. 01. 14.

Saját nevelésű labdarúgónk a másodosztály kilencedik helyén álló Soroksár SC csapatánál folytatja karrierjét. Erik 2020 decemberében mutatkozott be a Zetében és összesen tizenegy NB I-es találkozón
Gólgazdag edzőmérkőzés a Gyirmót csapata ellen

Gólgazdag edzőmérkőzés a Gyirmót csapata ellen

2023. 01. 13.

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk péntek délután játszotta az év második barátságos edzőmérkőzését, melyen a Gyirmót FC Győr csapatát fogadtuk. Első félidő: Összeállítás: Demjén - Huszti, Mocsi, Csóka, ...
Győzelem az év első edzőmérkőzésén

Győzelem az év első edzőmérkőzésén

2023. 01. 10.

Kedd kora délután játszottuk az idei év első barátságos mérkőzését az osztrák első osztályban játszó Hartberg csapata ellen, Zalaegerszegen. Az összecsapást 4x30 perces félidőkre bontották a csapatok, ...
Ismerős a felkészülési keretben

Ismerős a felkészülési keretben

2023. 01. 05.

Klubunk sportszakmai részlege folyamatosan figyelemmel követi a kölcsönben szereplő játékosaink teljesítményét, fejlődését. Németh Erik remek őszt produkált a másodosztályú Szentlőrinc SE csapatában,
Januári menetrend

Januári menetrend

2022. 12. 30.

Január 3-án kezdetét veszi a téli felkészülés második része. Játékosaink az elmúlt két hetet szeretteik körében tölthették, így kikapcsolódásra is volt lehetőség, az egyéni edzésprogram mellett.
Íme, a 17-20. forduló pontos menetrendje

Íme, a 17-20. forduló pontos menetrendje

2022. 12. 15.

A Magyar Labdarúgó Szövetség közzétette az OTP Bank Liga 17-20. forduló pontos menetrendjét. A fordulók során két hazai és két idegenbeli mérkőzés vár csapatunkra: január 28-án, szombaton a DVSC otthonába ...
2-1-es siker a Slaven Belupo ellen

2-1-es siker a Slaven Belupo ellen

2022. 12. 10.

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk szombat kora délután a horvát Slaven Belupo csapatát fogadta Zalaegerszegen. Lendületesen kezdte mindkét csapat a mérkőzést, az első komolyabb helyzetre azonban egészen ...
Zete Shop - Ünnepi nyitvatartás

Zete Shop - Ünnepi nyitvatartás

2022. 12. 07.

Szeretnénk felhívni minden kedves szurkolónk figyelmét, hogy a Zete Shop nyitvatartása a következőképpen módosul az ünnepi időszakban: December 20. és 22. között a megszokott időben, 14:00-19:00 óra
Évzáró győzelem az újonc otthonában

Évzáró győzelem az újonc otthonában

2022. 12. 06.

Az NB III. Nyugati csoportjának 20. fordulójában az újonc, Zsámbéki SK vendégei voltak fiataljaink. A szezon első mérkőzésén gól nélküli döntetlen született. Már a mérkőzés második percében szabadrúgást ...
Szalay Szabolcs: 2026

Szalay Szabolcs: 2026

2022. 12. 06.

Szalay Szabolcs 2021 januárjában érkezett együttesünkhöz, ez idő alatt többször is bizonyította, hogy méltó helyet foglal el a jövő klubjában: többek között a Magyar Labdarúgó Szövetség a 7. forduló
Távozik a brazil szélső

Távozik a brazil szélső

2022. 12. 06.

A 24 éves játékos idén nyáron érkezett Zalaegerszegre, ám sérülései miatt összesen öt mérkőzésen tudott pályára lépni kék-fehérben, négy alkalommal az OTP Bank Ligában és egy alkalommal a MOL Magyar Kupában. ...
Lezárult az ősz női csapatunk számára

Lezárult az ősz női csapatunk számára

2022. 12. 03.

Néhány héttel ezelőtt véget ért a Női NB II. Nyugati csoportjának 2022/23-as idényének őszi kiírása, melyet csapatunk a negyedik helyen zárt. A lejátszott 11 mérkőzésből 8 alkalommal hagyták el
Elmarad a Lendva ellen kiírt edzőmérkőzés

Elmarad a Lendva ellen kiírt edzőmérkőzés

2022. 12. 02.

Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a mai napra tervezett ZTE FC – Nafta Lendava felkészülési találkozó elmarad. A havas, csúszós edzőpálya sérülésveszélyesnek bizonyult, így a két csapat a ...
Íme, a decemberi programunk

Íme, a decemberi programunk

2022. 12. 01.

Habár az OTP Bank Liga szünetel, csapatunk felkészülése gőzerővel zajlik a január 24-ei folytatásra. Ricardo Moniz legénysége tervezetten öt edzőmérkőzést vív a soron következő másfél hónapban.
Négyet lőtt a Kelen SC

Négyet lőtt a Kelen SC

2022. 11. 28.

Az NB III. Nyugati csoportjának 19. fordulójában Koller Zoltán együttese a Kelen SC otthonában lépett pályára. A mérkőzést dominánsabban kezdtük, azonban a letámadások rend szerint elakadtak. A
Vendég győzelem Zalaegerszegen

Vendég győzelem Zalaegerszegen

2022. 11. 20.

Szombat délelőtt a Puskás Akadémia FC II. csapatát fogadták fiataljaink Zalaegerszegen, a 18. fordulóban. A 14. percben Dusinszki Szabolcs próbálkozott éles szögből, nem sokkal tévesztette el a
Ismét Black Friday a Zete Shopban!

Ismét Black Friday a Zete Shopban!

2022. 11. 16.

Idén is hatalmas kedvezményekkel várjuk szurkolóinkat a Zete Shopban és a ztemegastore.hu oldalon! November 25-én, pénteken, a weboldalunkon már éjféltől, míg a Zete Shopban 14 és 19 óra között várjuk ...
„Nem titok, még előrébb szeretnék végezni” – Végh Gábor

„Nem titok, még előrébb szeretnék végezni” – Végh Gábor

2022. 11. 14.

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk az ötödik helyen „telel” az OTP Bank Liga 2022/23-as kiírásában. Együttesünk a riválisokhoz képest egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, 22 pontot gyűjtött
Fontos győzelem Óbudán

Fontos győzelem Óbudán

2022. 11. 14.

Az NB III. Nyugati csoportjának 17. fordulójában a tabella negyedik helyén álló III. Kerületi TVE otthonában lépett pályára második csapatunk, ahol egyértelműen a hazai gárda tűnt esélyesebbnek.
Szerezd be tavaszi bérleted!

Szerezd be tavaszi bérleted!

2022. 11. 14.

A mai naptól beszerezhetők a tavaszi bérletek a Zete Shopban! Izgalmas 2023-as esztendőnek nézünk elébe, hiszen felnőtt férfi labdarúgócsapatunk az ötödik pozícióban áll, és január 24-én egy
Egy ponttal zártuk az év utolsó mérkőzését

Egy ponttal zártuk az év utolsó mérkőzését

2022. 11. 12.

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában, az idei év utolsó mérkőzésén a Kecskemét csapatát fogadtuk a ZTE Arénában. A mérkőzés kezdeti perceiben kiegyenlítettnek mutatkozott a mérkőzés, mindkét csapat
Szombaton játsszuk az idei év utolsó mérkőzését

Szombaton játsszuk az idei év utolsó mérkőzését

2022. 11. 10.

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Kecskemét csapata érkezik hozzánk, akik remek őszt tudhatnak maguk mögött. A Szabó István vezette együttes újoncként a tabella harmadik helyét foglalja el, eddig
Megérdemelt győzelem a Kisvárda ellen

Megérdemelt győzelem a Kisvárda ellen

2022. 11. 08.

Az OTP Bank Liga 15. fordulójában Kisvárdára utaztunk. Az NB I-ben 2019 óta tízszer találkoztunk a várdai csapattal, a találkozókból csupán egyszer sikerült győztesen kikerülnünk, így együttesünk
1-54   55-108   109-162   163-216   217-270   271-324   325-378   379-432   433-486   487-540   541-594   595-648 >>>

Social media

Pharos '95
ZÁÉV Építőipari Zrt.
Pellet Hungary Kft.
GK Industry Technology Kft.
Mol Magyar Kupa
OTP Bank Liga
Tippmix
Best Grundbau Kft.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
2Rule