Három mérkőzés, kilenc pont, nulla kapott gól. Ilyen remek formát utoljára 2019-ben mutatott a csapat, a hármas clean sheet győzelmi sorozathoz azonban akkor egy kupameccsre is szükség volt. Mióta újra az élvonalban harcolunk a bajnokságban tehát ilyen még nem fordult elő, most az egyik főszereplővel, Várkonyi Bencével beszélgettünk.

Gratulálok a jelenlegi formához, Bence! Két és fél éve érkeztél hozzánk, és ilyen remek sorozatot azóta nem tapasztalt a csapat. Az őszi hajrához közelítve sikerült biztosabb pozíciót szerezni és az öt meccses formánk is csak gólkülönbségben rosszabb, mint a DVSC-nek. Mit gondolsz, minek köszönhető ez?
Először is, köszönöm szépen! Amióta itt vagyok, valóban az egyik legjobb sorozatunk ez a mostani és az a célunk, hogy ezt a lendületet tovább vigyük a következő találkozóra is. Tavaly előtt a tavaszi formánk is hasonló volt, amikor a szezon második felét tekintve a tabella dobogóján voltunk, akkor is sikerült egy jó szériát összehozni. Szerintem fontos, hogy nem változtattunk a kezdeti nehézségek ellenére sem a felfogásunkon. Amiket gyakoroltunk edzéseken, azok eredményét láthatjuk most a mérkőzéseken is. Egyre jobban összeérünk csapatként, ami annak is köszönhető, hogy mostanában jöttek a sikerek, de a pályán kívül is próbálunk egységet építeni.
A Paks a legtöbb gólnál (32) jár a bajnokságban, jó barátságban vannak a támadójátékkal és az elmúlt három mérkőzés közül, talán ez a clean sheet volt a legmeglepőbb, nem elvéve az érdemeket a Győr és a DVTK ellen mutatott teljesítményből. Mennyire volt nehéz levédekezni ezt a három csapatot?
Igen, a Paks ellen mindig nehéz nullára lehozni a meccset, de az is igaz, hogy ezt a Paksot most sok sérülés hátráltatta és idegenben kellett megharcolniuk a pontokért. Ettől függetlenül, már az előző párharcainkon is éreztem, hogy benne van a játékunkban a clean sheet, ez most szerencsére összejött. Mindig fontos, ha hátul stabil a csapat, hiszen kapott gól nélkül mindössze egyetlen találatra van a győzelem, és az elmúlt három fordulóban rengeteget tettünk azért, hogy ez így legyen.

A 16. forduló következik, a védelem pedig már sokféle névsorral lépett pályára a szezonban, de ez egy ekkora átalakulásnál normálisnak számít. Meg kell harcolni a helyekért a kezdőben és Diego Borges kiesésével, most lehetőséget kaptál a bizonyításra. Mit gondolsz, ez a legerősebb hátsó négyes, amit ki tudunk állítani?
Azt nem tudom, hogy normális-e, de igen mindenképp egyfajta versenyhelyzetet szül a csapatban, amivel egymást is tudjuk motiválni. Diego kiesése előtt is kaptam lehetőséget, és természetesen azon vagyok, hogy tökéletesen lássam el a feladataimat a pályán. Az elmúlt időszakban valóban jól nézett ki a védelem, de ez nem csupán négy, hanem tizenegy ember munkája. Gundi például a Győr ellen nagyon sokszor segített ki minket, és az előttünk játszó játékosoknak is nagy szerep van a kapott gólok megelőzésében.
Mostanra mindenki számára nyilvánvaló, hogy a ZTE FC milyen játékstílusra törekszik, igyekszünk megtartani a labdát, higgadt fejjel megépíteni a támadásokat, de természetesen egy-két hosszú indításnak is megvan olykor-olykor a helye, ideje. Szükséges volt, hogy hozzászokj ehhez, vagy alapvetően a labdabiztos védők közé sorolnád magad?
Alapvetően passzol hozzám ez a játékstílus és komfortosan érzem magam ebben a helyzetben. Legjobb tudásom szerint próbálom segíteni a csapatot a támadások felépítésében, akár hosszú labdákkal, ha éppen arra van szükség, és igen, egyértelműen a labdabiztos játékosok közé sorolom magam.

A hátul végzett remek munka mellett, elől sem vagytok megszeppenve, de idén jó pár fejes volt már, ami éppen fölé vagy kicsivel mellé szállt. A Paks elleni, drámai, győztes találatot azonban te készítetted elő a megnyert fejpárbajjal. Mennyire fontos számodra, hogy az ellenfél kapuja előtt is remekelj?
Fontos volt, hogy a fejpárbajt sikerrel zárjam, így onnan már Szenyának csak be kellett rúgnia. Viccet félretéve, a pontrúgások mindig komoly lehetőséget teremtenek a gólszerzésre. Sokszor odaérünk és veszélyt tudunk belőlük kialakítani, nekem is több helyzetem volt már a szezonban. Ezek eddig kimaradtak, volt, hogy az én fejesem ment mellé, volt, hogy a gólvonalról mentettek. Szóval maradt bennem gól, azon leszek, hogy a jövőben én is betaláljak.
Megéltünk már együtt, sajnos túl sok utolsó perces bekapott gólt, a hosszabbításban elvesztett pontokat, amik javarészt beívelések után jöttek. Egy ideje azonban már mi vagyunk azok, akik betalálnak a hajrában, de az utolsó percekben hátul is jönnek a tisztázások. Közhellyel élve, egyszer lent, egyszer fent, de védőként ezt még nehezebb megélni, neked, hogy ment?
Igen, a foci ilyen. Egyszer nekünk jön ki jobban a lépés, egyszer másoknak. Természetesen mindig tenni kell érte, hogy a szerencse melléd álljon, és sok esetben úgy gondolom, ez leginkább hozzáállás, akarat kérdése, mintsem véletlen.

Nem mehetünk el amellett, hogy ebben a rendkívül fiatal, sok változáson átesett keretben, a te jelenléted biztos pont a ZTE FC számára. Szendrei hiánya esetén immár a csapatkapitányi karszalagot is te viseled a pályán. Mekkora felelősséget érzel a csapat teljesítményéért, hogyan gyakorlod a vezetői szerepet?
Nagy megtiszteltetés volt viselni a csapatkapitányi karszalagot. Valóban rendkívül fiatal keretünk van, nem mondhatjuk, hogy a csapat duzzad a rutintól. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a tapasztalatot szépen lassan meg lehet szerezni, és amikor ez megtörténik, csak még erősebbek leszünk.








.jpg)


.png)
.png)










