VERESÉGET SZENVEDTÜNK NYÍREGYHÁZÁN A 9. FORDULÓBAN
A Fizz Liga 9. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus FC otthonába látogattunk, akik bár a térképen messze, a tabellán annál közelebb helyezkednek Zalaegerszeghez. Csapatunkban két változtatás történt a KBSC elleni találkozóhoz képest, mindkettő a védelem tengelyében. Csóka Dániel váltotta a bal oldalon Diego Borgest, míg a jobb oldalt Peraza betegség miatt hiányzott, őt Nyíri Vince pótolta.
Az első tíz percben három veszélyesnek tűnő beadás is érkezett a kapunk elé. Az elsőt Nyíri Vince, a másodikat pedig Várkonyi Bence tudta a tisztázni. A harmadik, pontrúgásból érkező beívelést már nem sikerült kitessékelni, Katona Levente csúsztatott a kapu fölé.
A 19. percben egy szabadrúgás révén kerültünk közelebb a Szpari kapujához. Joao Victort buktatták a jobb oldali oldalvonalnál. A beadást tisztázni tudta a védelem, a kipattanóval pedig Maxsuell indult meg a bal szélen. Egészen az alapvonalig vezette a labdát, ahonnan már nem tudta pontosan visszatenni az érkezők elé.
Nem sokkal később ismét a Nyíregyháza veszélyeztetett, újra egy beadásból. Stefan Bitca szabálytalansága után veszélyes szögből érkezhetett középre a labda, ami végül mindenki előtt elsuhant. Gundel-Takács vetődve biztosított, hiszen a jobb sarokra is komoly fenyegetést jelentett a középre ívelés, de a szituáció kirúgást eredményezett.
Az első félidő legnagyobb ziccerre maradt ki hazai részről. Kovácsréti verekedte be magát a jobb szélről, a beadást pedig Várkonyi röviden tisztázta, amiből újabb lövés lett. Ez is lepattant, amiből aztán Edomwonyi próbálkozott közelről. A nigériai támadó laposan elpöckölte a labdát Gundel-Takács mellett, a visszaérkező Bodnár Gergő pedig a gólvonalról mentett.
A 33. percben Joao Victor csapott le egy rövid labdára a támadó harmadban. A brazil röviden szöktette magát, de a játékszer így is Csonka Andráshoz került, akit aztán Stefanos Evangelouval ütközött. A VAR szobában lehetséges büntetőt vizsgáltak, de nem találtak szabálytalanságot.
A 37. percben az első igazán komoly lehetőségünket sikerült gólra váltanunk. Maxsuell hibátlanul szlalomozott végig középen, amikor elválasztották tőle a labdát, az végül a bal szélen Bitca elé került. Stefan Bitca meghúzta védője mellett, kis szerencsével utolérte a vonalon, beadására pedig Lima érkezett. Daniel Lima közvetlen közelről bal lábbal a hálóba kotorta a labdát. (0-1)
Az első játékrész két perces hosszabbítás után ért véget, Zalaegerszegi vezetéssel. Bár a támadójátékunk nem volt annyira effektív, mint a KBSC ellen, mégis sikerült bevennünk a Nyíregyháza kapuját és előnyben pihenhettünk. FÉLIDŐ: Nyíregyháza Spartacus FC – ZTE FC, 0-1.
Aktívan kezdett a Nyíregyháza a hátrány tudatában és az első helyzetükből kiegyenlítettek. A 47. percben egy középre kanyarított szöglet után a tisztázás nem sikerült, a labda Katona Bálint elé került, aki az átvétel után jobb lábbal erősen, laposan a jobb alsó sarokba lőtt. A játékszer takarásból jött és jól helyezett volt, Gundel-Takácsnak nem volt esélye. (1-1)
Az 57. percben ismét egy hatalmas Nyíregyháza helyzet jött. Szép labdajáratás után került tiszta szituációban a játékszer Benczenleitner elé a bal szélen, aki az átvétel után erővel próbálta meg célba venni a jobb felső sarkot, a lövés azonban fölé szállt.
Hamarosan újabb büntetőt vizsgáltak a VAR szobában, ezúttal Csóka Dániel kezéhez ért a labda Toma lövésénél. Hosszas várakozás után a játékvezető, Zimmermann Márió végül nem ment ki megnézni az esetet, így büntetőt sem ítélt.
Később újabb hazai ziccer jött. A jobb oldalról érkező beadásra Edomwonyi érkezett, aki lefejelte a labdát Katona Bálint elé. A lendületből érkező játékos erőből lőtt, de a mintegy hét méterről érkező próbálkozást Gundel-Takács bravúrral védte.
A 79. percben újra betalált a Szpari. Szinte a félpályáról ívelt előre Kovácsréti a tizenhatosunk felé, a védelmünk pedig nem reagált. Egy pattanás után Benczenleitnernek sikerült megszelídítenie a labdát és az átvétel után a hosszú sarokba fejelt Gundel-Takács mellett. (2-1)
Öt perccel a rendes játékidő vége előtt kettőre növelte az előnyt a hazai csapat. A jobb oldali szöglet utáni lepattanó ismét egy Szpari játékos elé került, a csereként beállt Kovács Milánhoz, aki 14 méterről nagy erővel lőtt a léc alá. (3-1)
A hosszabbításban még küzdöttünk az újabb ZTE találatért, de az nem jött el. A Nyíregyháza nagyobb lendülettel jött ki a második félidőre, mi pedig kissé belealudtunk a meccsbe. A Szpari az agresszív játékkal, a pontrúgások kihasználásával nyerte meg a mérkőzést és tartotta otthon a pontokat. Végeredmény, Nyíregyháza Spartacus FC – ZTE FC, 3-1.
Nuno Campos így értékelt a mérkőzés után:
„A pontrúgások döntötték el a találkozót, amelyek abból következtek, hogy az ellenfelünk már a mérkőzés kezdetétől sokkal agresszívabb játékot mutatott és megérdemelték a győzelmet. Hétről hétre a saját játékunkat szeretnénk érvényesíteni, de ez ma nem sikerült. Az igazság az, hogy nagyon sok mindenben kell még fejlődnünk. Következetes teljesítményre van szükség, erre törekszünk és úgy gondolom, a szezon második felében el fogjuk érni.”
Nyolcasunk, Csonka András is nyilatkozott:
„Belülről nem éreztem mezőnyfölényt egyik csapat részéről sem. Az első félidőben is inkább a döntetlen volt benne a játékban, aztán egy szerencsés góllal szereztük meg a vezetést. A szünet után sokkal jobban jött ki a Nyíregyháza, mondhatni bent maradtunk az öltözőben. Nagyon sok új játékos érkezett a nyáron és idő kell, hogy összeszokjunk.”
Daniel Limát, gólszerzőnket is kérdeztük:
„Csalódott vagyok az eredmény miatt, nem hiszem, hogy vereséggel kellett volna távoznunk Nyíregyházáról. Az első félidő hullámzó volt, ellenfelünk jól zárt, de így is sikerült áttörnünk a védelmet és megszerezni a vezető találatot. A második félidőben néhány kulcsfontosságú pillanatban vesztettük el az irányítást és ez sajnos gólokba került.”
Együttesünk így hét ponttal sereghajtóként zárja a 9. fordulót és ismét válogatott szünet következik. Legközelebb újra hazai környezetben lépünk pályára, visszatérünk a ZTE Arénába, ahol a Puskás Akadémiát fogadjuk október 19-én. Találkozunk otthon, köszönjük a szurkolást!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
63 KOVÁCS D. – 6 TOMA – 11 MÁJER (72’ FARKAS) – 18 SANKOVIC (72’ KOVÁCS M.) – 20 BABUNSKI (46’ VARGA) – 23 KOVÁCSRÉTI (85’ TEMESVÁRI) – 31 KATONA L. – 34 EDOMWONYI – 41 EVANGELOU – 55 KATONA B. – 66 BENCZENLEITNER
ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 2 BODNÁR – 5 VÁRKONYI – 8 CSONKA (65’ KISS) – 9 LIMA – 11 SZENDREI – 17 NYÍRI (83’ KLAUSZ) – 21 CSÓKA – 23 MAXSUELL (73’ SKRIBEK) – 70 JOAO VICTOR (65’ AMATO) – 73 BITCA (65’ PAPP)