NEGYEDIK KAPOTT GÓL NÉLKÜLI GYŐZELMÜNKET ÜNNEPELTÜK

ÚJPESTRŐL IS ELHOZTUK A PONTOKAT!

NEGYEDIK KAPOTT GÓL NÉLKÜLI GYŐZELMÜNKET ÜNNEPELTÜK

A Fizz Liga 16. fordulójában a tabellaszomszéd Újpest FC otthonába látogattunk. A vasárnap esti zárómérkőzés izgalmasnak ígérkezett, a kissé csípős időjárás ellenére is. Skribek Alen a lilák ellen már ismét a kezdőcsapatban kapott helyet, és rendkívül élénken kezdett.

Az első két ZTE-lövés is hetesünk nevéhez fűződött. Az első próbálkozás ugyan blokkot ért, és a megpattanó labda nem okozott gondot Banainak, de a második már jóval veszélyesebb volt: Skribek mintegy 22 méterről tüzelt, lövése a hazai kapus ujjhegyes érintése után a keresztlécről vágódott le.

A folytatásban sokat birtokoltuk a labdát, a hazaiak nem tudtak fölényt kialakítani, mi pedig magasan toltuk fel a frontvonalat. Gundel-Takács az elmúlt hetekben nagy biztonságot adott a csapatnak, és most is harminc perc telt el anélkül, hogy védenie kellett volna.

A 36. percben a lilák egy remek beadással próbálták megjátszani a jobb oldalon érkező Matkót, ám szokatlan pozícióban tűnt fel Joao Victor, aki a támadósorból visszalépve szögletre mentett az újpestiek házi gólkirálya elől.

Az első félidőben nagy lendülettel futballoztunk, de a kapufánál tovább nem jutottunk. Rúsz Márton játékvezető épp akkor fújta le a játékrészt, amikor Szendrei remek labdával ugratta ki Joao Victort a védők mögé, ám a brazil már nem indulhatott meg.

A második etapot is nagy elánnal kezdtük. Joao Victor és Maxsuell intenzíven támadták az újpesti védőket a labdakihozataloknál, és nemcsak Skribek és Kiss csatlakozott a letámadáshoz a szélekről, hanem csapatszinten is igyekeztünk nyomást helyezni a hazaiakra.

Az 54. percben óriási lehetőség adódott a brazil kettős előtt. Szendrei egy remek kényszerítőt követően tudott középre adni Maxsuellnek, aki bal lábbal lőtt, ám a közelről érkező kísérletet Banai nagy reflexszel védte. A kipattanó épp Joao Victor elé került, aki lendített, de ballal nem találta el a labdát a kritikus pillanatban.

Mindvégig veszélyesebben játszottunk, és az 58. percben meg is szereztük a megérdemelt vezetést. Kiss Bence hozta ki a labdát a nyomás alól a saját térfelünkön, majd ütemben játszotta meg Szendreit, aki ragyogóan indította a jobb szélen felfutó Skribek Alent. Hetesünk higgadtan, pontosan gurított a kapu hosszú oldala felé, ahová Joao Victor érkezett és a hálóba passzolt. Sakk-matt: fél órával a vége előtt vezettünk. (0–1)

A gólunk után az Újpest nagyobb erőket mozgósított az egyenlítésért, ami egyben több területet nyitott mögöttük a kontrákhoz. Az utolsó negyedórában frissítettünk: a gólszerző Joao Victort honfitársa, Daniel Lima váltotta, Skribek Alen helyére pedig Bakti Balázs érkezett, aki a legutóbbi idegenbeli meccsen csereként gólt szerzett.

A hajrá ismét tartogatott izgalmakat – ezúttal számunkra kedvezőeket. Egy újpesti magas labdát sikerült tisztáznunk, majd Krajcsovics Ábel indította a saját térfeléről remekül Daniel Limát. Krajcsovics ezután megforgatta az előtte álló védőt, és bal lábbal a jobb alsó sarokba lőtt és két gólos különbséggel, győzelmet arattunk a Szusza Ferenc Stadionban. (0–2)

Nuno Campos, vezetőedzőnk így értékelt:

„A játékosok csapatként és egyénileg is sokat fejlődtek. Remekül játszottunk ma a labda ellen, és egy-két jobb döntéssel a kapu előtt talán még több gólt is szerezhettünk volna. Büszke vagyok a „kölykökre”, ahogy hívom őket, hiszen még olyan fiatalok. Úgy gondolom, a mai győzelmet és ezt a remek győzelmi sorozatot is rendkívül megérdemlik.”

Első gólunk szerzője, Joao Victor is nyilatkozott:

„Nagyon boldog vagyok a mai eredménnyel. Idegenben győzni sosem könnyű, és a csapat a legelső perctől ismét remek formáját, karakteres játékát mutatta meg. Tudtuk, hogy ez sem lesz könnyű mérkőzés, de mindenkinek sikerült megtartani a fókuszt, és tartottuk magunkat a tervhez. Természetesen a gólnak is örülök, de a legfontosabb, hogy bármilyen formában hozzásegítem a csapatot a sikerekhez. Szerénynek kell maradnunk, tovább dolgozni, fejlődni és a következő mérkőzésre koncentrálni. Hosszú még az idény, tovább építkezünk ezekből a pillanatokból.”

Krajcsovics Ábel biztosította be a győzelmet:

„Látva kintről az első félidőt, már ott is remek játékot mutattunk és hétről hétre egyre jobbak leszünk. Természetesen egyénileg is sokat jelent, hogy csereként beállva is hozzá tudok tenni a csapat sikereihez, góllal tudom meghálálni a perceket. Nagyon fontos, hogy amikor megkapom a lehetőséget, bizonyítsak.”

 

A mai találkozó zsinórban a negyedik kapott gól nélküli győzelmünket hozta. Csapatunk ezzel megelőzte a tabellán az MTK Budapestet, és 22 ponttal a 7. helyen áll. Két mérkőzés maradt az őszi szezonból: a 17. fordulóban távolabbi utat teszünk meg, Kisvárdára látogatunk.

HAJRÁ, ZTE!

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

ÚJPEST FC
23 BANAI – 5 KOBOURI – 6 RASAK – 7 BERIDZE (83’ TUCIC) – 10 TAJTI (62’ VLIJTER) – 11 HORVÁTH (88’ GEIGER) – 17 MATKO (62’ MEDEIROS) – 18 LACOUX – 30 NUNES – 55 FIOLA (84’ LJUJIC) – 74 KACZVINSZKI

ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 2 BODNÁR (90+2’ NYÍRI) – 4 PERAZA – 5 VÁRKONYI – 7 SKRIBEK (74’ BAKTI) – 8 CSONKA – 11 SZENDREI – 23 MAXSUELL (81’ KRAJCSOVICS) – 30 AMATO – 49 KISS (90+2’ LÓPEZ) – 70 JOAO VICTOR (74’ LIMA)