A Zalaegerszegi TE 1920-ban alakult meg. Csapatunk színe először fekete–fehér, majd zöld-fehér volt; a kék-fehér színösszeállítást a 70-es évek végétől használjuk. 

A hosszú évek során folyamatosan fejlődött – stabil játékáról elhíresülő – klubunk és ellenállhatatlanul haladt felfelé a magyar bajnoki versenysorozatokban. Előbb az NB II-t, majd az NB I/B-t is magunk mögött hagyva, 1972-ben 20.000 néző előtt, egy 4-0-s hazai sikerrel mutatkoztunk be az NB I-ben. Az évek alatt a hazai labdarúgás olyan meghatározó alakjai futballoztak színeinkben, mint Soós István, Péter Zoltán vagy Czigány Csaba.

A legnagyobb sikerünk az első osztályú magyar bajnoki cím, amelyet 2002-ben értünk el Bozsik Péter irányításával. A legendás csapatban szerepelt – sok más kiválóság mellett – Kocsárdi Gergely, aki a legtöbb mérkőzésen lépett pályára Zete-játékosként, illetve Waltner Róbert is, aki klubunk NB I-s történetének gólkirálya. Együttesünk a 2002/03-as évadban a Bajnokok Ligájában is megmérettetett, ahol egy mérkőzésen az angol gigász Manchester United-ot is megtréfálták Koplárovics Béláék. 

Bár 2010-ben még Magyar Kupa döntőt játszhattunk a Debrecen ellen, a 2011-12-es szezonban ideiglenesen búcsúzni kényszerültünk az OTP Bank Ligától. 

2014-ben a Pharos’95 Kft. vette át klubunk irányítását és kezdte támogatni a több mint 100 éves múlttal rendelkező együttest. Ezt követően nagy hangsúlyt fektettünk a megfelelő infrastruktúra kiépítésére, hogy a legjobb körülményeket biztosítsuk a mára ismét első osztályú együttesünk számára. 

A kiesést követően hét évvel, a 2018/19-es szezon végén bajnoki címet ünnepelhettünk a másodosztályban és ennek köszönhetően az egyesület a 2019/2020-as évadtól ismét a magyar labdarúgás élvonalában szerepel. A klub szakmai vezetésének filozófiája a látványos támadó futball és a jövő tehetségeinek támogatása. Nem véletlen, hogy a mezőny egyik legfiatalabb átlagéletkorú keretével rendelkezik együttesünk, továbbá a várható gólok számában is élen járnak mérkőzéseink. Klubunk nem csupán kitörési lehetőséget kínál játékosai számára, hisz az elmúlt években többen itt értek pályafutásuk csúcspontjára és magyar válogatott meghívók is érkeztek a ZTE Arénába.

Álmodjunk együtt! Hajrá ZTE!