Öt nappal az első meccsünk előtt a Kaposvár elleni múltunkat elevenítjük fel.

Csapatunk a Kaposvár ellen 28 NB I-es mérkőzést játszott a múltban. Ezek közül az elsőre 1975-ben, hazai pályán került sor, amikor 8000 néző előtt, gólgazdag meccsen 5-2-re győztük le a somogyiak együttesét.

Ezzel egy igen sikeres sorozat vette kezdetét a Rákóczi ellen: 2005-ig csak nyertünk vagy döntetlent játszottunk ellenük, a két legnagyobb arányú siker az az 1981-es 4-0, valamint a 2004-es 5-0 voltak. Utóbbi találkozón góljainkat Ljubojevic (2), Józsi György, Sebők József és Gyánó Szabolcs szerezték.

A sikerszériát 2006 tavaszán egy hazai 1-0-s vereség törte meg, amit egy újabb vereség, majd öt veretlenül megvívott bajnoki követett. 2009 és 2012 között nem sikerült legyőznünk a somogyiakat, az NB I-be való 2019-es visszatérés óta viszont 100%-os a mérlegünk: augusztusban, idegenben 4-0-ra (gólok: Radó, Barczi, Devecseri, Ikoba), decemberben, hazai pályán 2-0-ra (gólok: Ikoba, Lesjak) győztük le a zöld-fehéreket.

Az örökmérleg pozitív, 14 ZTE-sikert, 8 döntetlent és 6 kaposvári győzelmet mutat. Az összesített gólarány 55:33 a mieink javára.

A 2019 augusztusi Kaposvár-ZTE (0-4) bajnoki összefoglalója:

A 2019 decemberi, ZTE - Kaposvár (2-0) bajnoki összefoglalója:

Az idegenbeli mérlegünk 5 győzelmet, 6 döntetlent és 3 vereséget mutat. A kényszerszünet utáni rajton az a feladat vár a csapatra, hogy péntek estére a hatodik idegenbeli sikerünk is bekerüljön a két klub közös történelmébe.