Interjú legutóbbi gólszerzőnkkel, aki pontot mentett a Fehérvár FC otthonában

Oleksandr Safronov 1999. június 11-én született a dél-ukrajnai Zaporizzsja városában és fiatalon bemutatkozhatott az ukrán élvonalban. 2022 június 9-én jelentettük be az érkezését és azóta is meghatározó játékosa a Zalaegerszeg keretének. Nagyszerű teljesítményének köszönhetően a vezetőség úgy döntött, hogy aktíválja a Safronov kontraktusában lévő „+1 év” opciót, továbbá dolgozik a jelenlegi szerződés meghosszabbításán is. Ez azt jelenti, hogy jövőre is biztosan Zete színekben láthatjuk majd a tehetséges védőt.

KEZDETEK

„Fiatal koromban, a szülővárosomban kezdtem el futballozni. Kicsivel később az FK Dnyipro csapatához szerződtem és itt folytattam tovább a labdarúgást. Rendkívül hálás vagyok az összes korábbi edzőmnek, akik gyerek- és tinédzserkoromban az utamat egyengették.”

Már húszévesen az ukrán „Premier Liga” mérkőzésein bontogatta a szárnyait és ugyanebben az évben érte el karrierje talán legnagyobb sikerét is, hisz tagja volt az U20-as világbajnoki címet szerző ukrán válogatottnak.

Oleksandr hét mérkőzésen játszott a világtornán, melyekből öt alkalommal kezdőként lépett pályára. Ide sorolhatjuk a Dél-Korea elleni 3-1 arányban megnyert döntőt is, ahol fiatal védőnk végig a pályán volt.

A kapuban, akkori csapattársa Andriy Lunin volt, aki azóta a Real Madrid hálóját védi és remek teljesítményt nyújt Thibaut Courtois távollétében. Többek között Lunin káprázatos formájának is köszönheti a „Királyi Gárda”, hogy nemrég bejutottak a Bajnokok Ligája idei sorsolásának elődöntőjébe. A 2019-es U20-as világbajnokság gólkirálya Erling Haaland volt, akit szintén nem szükséges bemutatni.

Az elődöntőben Ukrajna, az olaszokat búcsúztatta, akik között olyan, mostanra top csapatoknál szereplő játékosok léptek pályára, mint Scamacca, Frattesi, vagy éppen Gabbia.

„Életem legjobb élménye volt az U20-as világbajnokság. Nagyon nehéz csapatok ellen játszottunk a tornán és minden mérkőzés emlékezetes maradt. Akkoriban még az olasz válogatottban is csak pár, hozzánk hasonló, fiatal játékost láttunk. Lunin már akkor megmutatta, hogy milyen remek kapus és mindenki tudta, hogy előbb-utóbb sokra viheti. Úgy gondolom a Real Madridban is csak idő kérdése volt, hogy szerephez jusson.”

A következő évben az észt FC Levadia csapatában szerepelt kölcsönjátékosként, majd hazatért a Dnyiprohoz, 2021 júliusától pedig az ukrán elsőosztályú Desna alapembere lett. 2022 márciusában Lendvára igazolt, ahol öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

ZALAEGERSZEG

Nem sokkal Szlovéniába érkezése után, 2022 júniusában testvércsapatunktól, a Lendvától aztán hozzánk került Safronov. Játékjogát akkor a mértékadó Transfermarkt adatai alapján 500.000 euróra becsülték és ezzel a Zete második legértékesebb játékosa lett.

„Érkezésemkor nem láttam nagy különbséget az ukrán és a magyar élvonal között. Azt tapasztaltam, hogy az ottani foci inkább a technikai megoldásokra épül, míg a magyar bajnokság sokkal inkább erőt igényel, mert a mérkőzéseken rendre több a fizikai párharc.”

Safa azóta 37 mérkőzésen lépett már pályára kék-fehér színekben, elévülhetetlen védői munkái mellett már két gólpasszt is jegyezhet. Legutóbb pedig az első gólját is megszerezte a magyar élvonalban és az ő fejesével tudtunk pontot rabolni a Fehérvár FC otthonából.

„Jól érzem magam a klubnál és ezt még inkább elmondhatom ebben a szezonban. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, szeretem a várost is, hangulatos. Nagyszerű élmény volt végre betalálni a bajnokságban és góllal is segíteni a csapatot, feltörtek bennem az érzelmek.”

Safronov személyében egy jó felépítésű, gyors belső védővel erősödik a klub, aki rendszerint végigjátssza a mérkőzéseket úgy, hogy a védelem koncentrációja az erősebb, offenzívabb csapatok ellen egy pillanatra sem lankadhat.

„A hátralévő mérkőzéseken nehéz ellenfeleink lesznek, védőként mindig nagyobb kihívás gólerős csapatok ellen teljesíteni. Továbbra is a saját játékunkat fogjuk játszani, megpróbálunk minden meccset megnyerni és legalább a hatodik helyre elérni a tabellán.”

UKRAJNA

A rendkívüli, nehéz időszak ellenére az ukrán nemzeti válogatottnak sikerült a rájátszásban kvalifikálnia magát az idén nyáron rendezésre kerülő Európa-bajnokságra, miután megfordították a mérkőzés kimenetelét Izland ellen, a kijutásért való küzdelem során. A „hazai” mérkőzéseket Lengyelországban játszották, mivel Kijevben biztonsági okokból nem lehetett nemzetközi mérkőzéseket tartani.

„Gyerekkorom óta követem a nemzeti válogatott szereplését. Fiatalként mint, oly sok társamnak Andriy Shevchenko volt a példaképem. Úgy gondolom a jelenlegi keretben is vannak kiemelkedő tehetségek, akár Sudakov vagy Mudryk személyében. Láttam az Izland elleni mérkőzést is és szorítottam a csapatnak. Minden országnak nagy megtiszteltetés, ha képviselheti hazáját és számunkra ez most különösen fontos.”

Származása által sajnos nem egyszerű, amit társunknak fiatal kora ellenére, át kell élnie a jelenlegi politikai helyzet miatt. A hazájában, családjában történő események megnehezítették a váltást, a beilleszkedést és tovább fokozzák a távollét szomorú gondolatát.

„Ami jelenleg a hazámban, Ukrajnában történik az szörnyűség. A családom most is ott tartózkodik és minden egyes nap eszembe jutnak, aggódom értük. Nagyon remélem, hogy ez a borzasztó helyzet hamarosan megváltozik és a háború hamarosan véget ér úgy, hogy a végkimenetel az én nemzetem számára is elfogadható lesz.”

Köszönjük a beszélgetést Safa, erőt és kitartást kívánunk neked és a családodnak!

„A háborúnak egyetlen célja van: a béke.”

- Hartay Csaba