A Vasas csapatát fogadjuk vasárnap!

Az OTP Bank Liga soron következő, huszadik fordulójában az angyalföldi csapat érkezik hozzánk a ZTE Arénába.

A Vasas csapata jelenleg a tabella legalján áll, tizenhét ponttal. A Kondás Elemér vezette együttes eddig három győzelmet, nyolc döntetlent és ezzel megegyező számú vereséget zsebelt be magának a szezon során. 

Az előző fordulóban az Újpest csapatát fogadták az Illovszky Rudolf Stadionban, ahonnét Csobot Kevin góljának köszönhetően három ponttal távoztak a lilák. A MOL Magyar Kupában azonban ők is ott lesznek a legjobb nyolc között, az ötödik fordulóban a Honvéd csapatát búcsúztatták, méghozzá két góllal. A következő fordulóban az angyalföldiek a Paks csapatával néznek majd farkasszemet. 

Csapatunk mögött nehezebb időszak áll, de ennek ellenére továbbra is a hatodik helyen állunk, huszonhárom ponttal. Hat győzelem, öt döntetlen és nyolc vereség írható jelenleg a szezonbeli számlánkra. A 19. fordulóban a Puskás Akadémiához látogattunk, ahol Gruber Zsombor hajrában szerzett gólja döntötte el a mérkőzést.  A MOL Magyar Kupában mi is megméretettjük magunkat a következő fordulóban, amikor a Mezőkövesd csapatához utazunk majd. 

A két csapat legutóbb a kilencedik fordulóban találkozott egymással, amikor Holender Filip és Zoran Lesjak szerzett gólt, ezzel kialakítva az 1-1-es végeredményt.

Néhány hiányzóval kell nekiveselkednünk a hétvégének, Tajti Mátyás és Huszti Andris is összegyűjtötte ötödik sárga lapját, Bedi Bence pedig továbbra is sérüléssel küzd. 

Nehezített feltételekkel vágunk hát neki a következő fordulónak, ám a soron következő két hétvégén két hazai mérkőzés következik, így a lehetőség adott a javításra.

A Vasas elleni bajnokira már online elérhetők a jegyek ITT.

 

Hajrá, Zete!

 

Mérkőzésnapi információk:

Mérkőzés kezdete: 15:00

Jegypénztárak nyitása: 13:00

Kapunyitás: 14:00 

 

Zete Shop nyitvatartás: 

Péntek: 14:00-19:00

Szombat: 9:00-14:00

Vasárnap: 10:00-15:00