404

Demjén Patrik távozik a ZTE FC-től

Demjén Patrik távozik a ZTE FC-től

2023. 06. 12.

Távozik együttesünktől és az MTK Budapest csapatánál folytatja pályafutását Demjén Patrik. A 25 éves játékos 2019-ben került Zalaegerszegre, a mögöttünk álló négy szezonban fontos tagja volt a
Ketten érkeznek, ketten hosszabbítottak, négyen távoznak

Ketten érkeznek, ketten hosszabbítottak, négyen távoznak

2020. 06. 29.

Kocsis, McWoods, Ikoba és Ostrek további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Az olasz bajnok lesz csapatunk vendége a Zete Fiesztán

Az olasz bajnok lesz csapatunk vendége a Zete Fiesztán

2022. 06. 23.

Eljött a régóta várt pillanat, hisz végre bejelenthetjük, hogy a 7-szeres BL-győztes AC Milant fogadjuk a Zete Fiesztán, július 23-án, 18 órától. Ellenfelünk remek szezonon van túl, hisz tizenegy év
Waltner Róbert távozik

Waltner Róbert távozik

2022. 03. 25.

A 44 éves szakember 2021. március 15-én vette át csapatunk irányítását. Együttesünkkel jó rajtot vett az egykori Zete-kiválóság, így végül a kilencedik helyen zártuk az elmúlt idényt, míg az idei
Fujsz Richárdtól búcsúzunk

Fujsz Richárdtól búcsúzunk

2023. 05. 02.

A tegnapi napon tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi labdarúgónk, Fujsz Richárd. Az egykori csupaszív játékos a ZTE FC utánpótlásban nevelkedett, 18 évesen pedig bemutatkozhatott felnőtt csapatunkban. ...
Márton Gábor az új vezetőedző

Márton Gábor az új vezetőedző

2020. 02. 10.

Az új vezetőedző mellé Takács Lajos másodedző érkezett.

Social media

Pharos '95
Grepton Zrt.
ZÁÉV Építőipari Zrt.
Pellet Hungary Kft.
Roneko KFT
GK Industry Technology Kft.
Mol Magyar Kupa
OTP Bank Liga
Tippmix
MKIF