Beszélgetés Déri László "Gusztival"

Ekler Elemér riportja
Forrás: http://www.zalatajkiado.hu

AZ EGERSZEGI LABDARÚGÁS LEGSZEBB, LEGSZERETHETŐBB IDŐSZAKA VOLT…
EKLER ELEMÉR RIPORTJA DÉRI LÁSZLÓVAL, A ZTE EGYKORI KAPUSÁVAL
 

Déri László: - A teljes mezőnyt tekintve a második lettem a ferencvárosi Juhász István mögött.

Déri Guszti…
Úgy 200 méterre laktunk egymástól a Rákóczi utcában. Egyébként Lászlónak hívják. Mégis, még a ZTE-nél kiadott bérletén is Déri Gusztáv név szerepel. Már édesapját is Gusztinak szólították, noha Ágoston volt a hivatalos keresztneve.
Tizenkét évesen a Mező Ferenc Sportiskolában kezdődött pályafutása, majd a ZTE ifjúsági csapatában Marancsics Imre (aki korábban szintén a klub labdarúgója volt) lett az edzője.
Mielőtt pályafutásának további állomásait és sikereit felidéznénk, eláruljuk, hogy miért is kerestük meg „Gusztit”. Éppen 45 évvel ezelőtt, 1973-ban a Népsport őt választotta az év kapusának Magyarországon.
„Guszti” jelenleg Németországban él, már nyugdíjasként. Most hazajött, s az 1973-as cím apropóján beszélgettünk az Arany Bárány Étteremben. A vendéglátás egyébként sem volt idegen tőle.

Déri László 1973-ban.

- Mikor ért véget 1973-ban az NB I-es bajnokság? A ZTE első élvonalbeli szezonja?
- Június 20-án.
- S egy újonc csapat kapusát választották a legjobbnak… Aki ráadásul nem is a ZTE elsőszámú portása volt.
- A teljes mezőnyt tekintve pedig a második lettem a ferencvárosi Juhász István mögött. Minimális volt az eltérés közöttünk. Több, mint 400 játékos szerepelt akkor az NB I-ben.
- Bolemányi János megsérült, s így kaptál bizalmat…
- Már az NB I B-s bajnokság utolsó kilenc mérkőzésén is én védtem Jancsi sérülése miatt, akit meg is kellett műteni.
 - Aztán az NB I-ben is te álltál a kapuban…
- 1972 szeptember 17-én a Tatabánya ellen hazai pályán mutatkoztunk be az NB I-ben, de sajnos 1-0-ra kikaptunk, a gólt Szabó György, a vendégek nagyszerű játékosa szerezte. Ennek ellenére bekerültem a forduló válogatottjába.

Az első NB I-es szezonban, 1973 tavaszán. Állnak (balról): Szőcs János vezetőedző, Molnár, Szabó R., Soós, Papp I, Mihalecz, Gáspár, Szimacsek, Józsi, Bita. Elöl: Filó, Tóth Gy., Vígh, Fehér II, Déri, Prokisch, Kocsis T.
(Rákattintva nagyítható.)

- 17 éves voltál, amikor bemutatkoztál a ZTE NB II-es csapatában.
- 1967. augusztus 13-án Nagykanizsán Pyber István edző bizalmat szavazott a Bányász elleni mérkőzésen. 3-3-mal végződött az a találkozó.
- Azt mondják, hogy amikor beléptél a ZTE felnőtt csapatának öltözőjébe, csókolommal köszöntél Madár Gábornak, a csapattársadnak.
- Én tiszteltem az idősebb játékosokat. Most már más világot élünk. Mosolyogva vették tudomásul, de aztán sok segítséget kaptam az Öregtől (Madár Gábor - a szerk.), Luttyától (Tóth József - a szerk.), vagy Remótól (Szabó Rezső - a szerk.).
- Hogy kezelte ezt a helyzetet Bolemányi János, aki ugye válogatott képességű kapus volt?
- Szerintem a legjobb kapus volt az országban.
- Te pedig „helyettesként” az „Év kapusa” lettél az akkor európai élvonalba tartozó magyar labdarúgásban.
- Beszélgettünk erről Jánossal. Mi jó kapcsolatban voltunk, annak ellenére, hogy a kapusok között - egy csapaton belül -  ez nem volt jellemző.

Bolemányi János, akit Déri „Guszti” az akkori időszak legjobb magyar kapusának tartott.

- Bolemányi János, a ZTE elsőszámú kapusa sérült volt akkor, ezért kaptál lehetőséget. Nem akármilyen beugrás volt…
- Csak a szeretet és a tisztelet hangján beszélhetek Jánosról, hiszen nagyon sok mindent tanulhattam tőle. S ne felejtsük el, hogy 1973/74-ben pedig ő lett Magyarország legjobb kapusa.
- Ott voltatok ketten a frontvonalban, s ott volt a háttérben Fehér Imre. Nem került szóba, ha Bolemányi Jancsival beszélgettetek, hogy Fehér II. „Bindzsit” is fel kellene avatni az NB I-ben?
- Miért, ő nem védett az NB I-ben?
- Nem.
- Ezt nem is tudtam. Komolyan… Én jó viszonyban voltam az Imrével, most is tart ez a kapcsolat. Olyan ruganyos volt, hogy álló helyzetből megrúgta a felső kapufát.

Együtt a kapuban Bolemányi Jánossal (rákattintva nagyítható).

Déri László: - Jánky Miklós teljesen új módszerekkel ismertetett meg minket.

- Egy nevet mondok, egy trénerét. Nem vezetőedző volt: Jánky Miklós. Úgy tudom, hogy Szőcs mester őt bízta meg, hogy külön foglalkozzon a kapusokkal.
- Miki nagyszerű, rendkívül intelligens ember volt. Kiváló edző és gitáros. Teljesen új módszerekkel ismertetett meg minket.
- Mi volt ennek a lényege?
- A hagyományos forgatókönyv addig az volt, hogy kapura rugdostak, az elvetődést gyakoroltatták. Ő teljesen más módszert alkalmazott. Például ketten álltunk Bolemányi Jánossal a kapuban és úgy záporoztak a lövések.
- Szőcs János vezetőedző hogyan kezelte a kapusokat?
- Külön kasztnak tekintette őket. Nála „Bole” volt az elsőszámú kapus, én akkor kaptam lehetőséget, ha sérült volt, vagy valami történt vele. A premizálásnál viszont nem tett különbséget Szőcs mester.
- Hány évig voltál az NB I-es ZTE-nél?
- 1972-től 1981-ig. Akkor kerültem Tapolcára.
- Hogyan következett be ez a váltás?
- Nem szép emlék számomra, de erről is beszélni kell, nem csak a dicsőséges időszakról. A sógorom volt akkor a klub egyik vezetője.
- Kicsoda?
- Dr. Lackner Ede. 1982 június 30-ig volt érvényes szerződésem… Nem szívesen emlékszem erre az időszakra, de azért elmondom a részleteket.

Az 1971/72-es csapat, álló sor (balról): Szőcs János vezetőedző, Prokisch Károly, Fehér István, Papp Antal, Bolemányi János, Vörös István, Gáspár Gyula, Fehér Imre, Bita József, Lang József intéző. Alsó sor: Tóth József, Józsi György, Szabó Rezső, Déri László, Madár Gábor, Kocsis Tamás, Papp Zoltán, Filó László.
(A kép rákattintva nagyítható.)

- Hogy történt a távozásod a ZTE-től?
- A ZTE egyik vezetője megkeresett az átigazolási szezon utolsó napján és megkérdezte: nincs kedvem átigazolni Székesfehérvárra, esetleg Győrbe? NB II-es csapatokat említett. Nincs - mondtam, hiszen 1982 június végéig érvényes volt a szerződésem. Az volt az álláspontom, hogy inkább elmegyek dolgozni, ám közben megkerestek Tapolcáról.
- Kicsoda?
- Németh Lajos, akivel nagyon jó volt a kapcsolatom ifi-válogatott koromból.

A nemrég elhunyt Németh Lajos, aki Tapolcára hívta Déri „Gusztit”.

- A kanizsai Németh Lajos?
- Igen!
- Ő nemrég halt meg…
- Ezt nem tudtam. Nagyon sajnálom. Nagyon rendes volt velem. Három nap gondolkodási időt kértem.

A ZTE csapatában… Déri László a felső sorban jobbról a harmadik. Mellette Bolemányi János (balról) és Ambrus Zoltán, akivel Badacsonytomajban is együtt játszott.
(Rákattintva nagyítható.)

- Hol szerepelt akkor a Tapolca?
- Az NB II-ben. Háromcsoportos volt akkor a második vonal. Igent mondtam, egy évre írtam alá. Nagyszerű évet zártunk a Tapolcai Bauxitbányásszal. Meg is keresett a ZTE elnöke, hogy jöjjek vissza Egerszegre. Kovács Béla volt akkor a kapus, azt mondták, hogy nyílt verseny lesz közöttünk, s ha kispados leszek, akkor is a prémium 75 százalékát kapom. Több ok is közrejátszott, hogy nem jöttem vissza…
- A hiúság is?
- Igen. Azt hiszem, hogy rosszul döntöttem, mert Tapolcán belekeveredtem a totó-ügybe. Eltiltottak három évre. A kishalakon verték el a port.
- Ez hogyan hatott ki további pályafutásodra?
- Nem adtam fel.
- Hány éves voltál akkor?
- Harminckettő. A legjobb kapuskorban voltam, úgy éreztem, hogy 4-5 év még előttem áll. Akár az NB I-ben is, de a második vonalban feltétlenül. Badacsonytomajban, a megyeiben kezdtem újra. Felkerültünk az NB III-ba, a ZTE-ből Ambrus Zoli is itt játszott. Rengeteg szurkoló volt a meccseinken. Aztán visszakerültem Tapolcára, a TIAC-ban. Ezer néző volt egy-egy meccsen, pedig a megyei bajnokságban szerepeltünk. Ez egy szép időszak volt. Aztán 1994-ben Budapestre kerültem, de még onnét is eljártam Tapolcára védeni.
- Mit csináltál a fővárosban?
- Vendéglátóztam, hiszen ez a civil szakmám. Öt évig dolgoztam ott, miközben megismertem mostani feleségemet és kikerültem Németországba.

Déri László: - Egyébként sem vagyok szerencsés a díjakkal, érmekkel.

- Kikerültél Németországba az új feleséged révén. Hová?
- Dachauba, ez a hozzávetőleg 45 ezres lélekszámú város Münchentől 20 kilométerre található. A második világháború idején itt működő koncentrációs tábor miatt meglehetősen rossz csengésű a neve.
- Mit csináltál Dachauban?
- Nem sokáig voltam itt, csupán másfél évig. Egy megyei szintű együttesnél a kapusokkal foglalkoztam hetente kétszer, vasárnap pedig meccs volt. Aztán az elnök feladta az egészet, s noha később bíztatott, hogy csinál egy új csapatot, de nem lett belőle semmi. Fizikai munkát vállaltam, 2012-ben pedig elmentem nyugdíjba.
- Kapcsolatod milyen most a szülővárosoddal, Zalaegerszeggel?
- Néhány baráttal, jó ismerőssel tartom a kapcsolatot. Még ma is fájó pont az életemben a ZTE. Végül is 15 évig voltam a klubnál, de az elválás nem volt korrekt.
- Búcsúmeccsed sem volt?
- Nem.

Az NB II-es csapat két kapusa: Tóth János (Cája) és Déri László (Guszti).

- A volt játékosok közül kivel tartod leginkább a kapcsolatot?
- Elsősorban Gáspár Gyulával, s többször találkoztam Fehér Imrével is, az egykori kapussal, masszőrrel. Ha itthon vagyok, a mozi előtti taxiállomáson összefutok néha Soós Pistával, akit mindig is nagyszerű játékosnak tartottam.
- Amikor évekkel ezelőtt beszéltünk, keresztelőre jöttél haza. Erre Pethőhenyén, a Makovecz Imre által tervezett templomban került sor. Miért éppen ott?
- Régi jó ismerősöm Sömenek István plébános, aki Pethőhenyén is szolgált akkor, ajánlotta ezt a szép kis templomot. A mostani feleségem unokáját keresztelte meg a plébános úr. De ő keresztelte még évtizedekkel ezelőtt Diána és Orsolya leányomat is. Édesanyámat, édesapámat pedig ő temette el.

Tíz évvel ezelőtt a pethőhenyei templomban.

- Kanyarodjunk vissza a focihoz! Az 1972/73-as bajnokságban az „Év-kapusa” lettél. Járt ezért valami kézzelfogható elismerés is a szakmai, erkölcsi dicsőség mellett?
- Nem. Egyébként sem vagyok szerencsés a díjakkal, érmekkel. 1968-ban megnyertük a bajnokságot az NB II-ben. Lang Ferivel voltunk holtversenyes tizennegyedikek a szereplések számát tekintve. Pénzfeldobással sorsoltunk ki, hogy ki kapja az aranyérmet, mert az MLSZ csak tizennégyet küldött. Veszítettem, de nem ez volt az egyetlen pech pályafutásom során. 1969-ben bevonultam katonának. 27 hónap várt rám, akik közvetlenül utánam öltöztek angyalbőrbe, rövidebb „ellátást” kaptak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez idő alatt védhettem a Zalaegerszegi Dózsában.
- Mindent egybevetve elégedett vagy labdarúgó pályafutásoddal?
- Alapvetően nem érzem vesztesnek magam, de azt hiszem, hogy sokkal többet elérhettem volna. Amikor az 1972/73-as szezonban az „Év kapusa lettem, hívott a Ferencváros és az Újpesti Dózsa is. Ezt nagyon kevesen tudják.

Déri László: - Amit sportiskolás koromban kitűztem célul, azt sikerült megvalósítanom.

- Miért nem mentél el, hiszen a fővárosból a válogatottság is közelebb kerülhetett volna?
- Huszonhárom éves voltam, talán ez is visszatartott. Ez egy kapus esetében még nagyon fiatal kor.
- Nem attól tartottál inkább, hogy nem tudsz gyökeret verni Budapesten?
- Ettől nem féltem, hiszen utána vidékre bármikor átigazolhattam volna. Nem mentem el, s ez a döntés azóta is bennem motoszkál. Amit sportiskolás koromban kitűztem célul, azt sikerült megvalósítanom, igaz ezért sokat tettem. Emlékszem, ifista koromban a rendőrség mögötti fekete salakos pályán edzések után Kocsis Tamás sokszor kint maradt és kapura rugdosott nekem. Ezt soha nem felejtem el neki.

A ZTE NB I-es csapatában… Az álló sorban balról a második, Szőcs János mester mellett (a fotó rákattintva nagyítható).

- Válogatottság?
- Egyszer majdnem sikerült. Zalaegerszegen rendezték a Magyarország-Bulgária barátságos találkozót. A szokás ilyenkor az volt, hogy a helyi NB I-es klubcsapatból is meghívtak egy-két játékost, akik leülhettek a kispadra. Mihalecz Pistáról, Soós Pistáról és rólam volt szó. Aztán nem jött össze…
- Kiket tartottál a legveszélyesebb csatároknak az ellenfeleknél?
- Várady Bélát a Vasastól és Bene Ferencet az Újpest Dózsától. Ennek ellenére Kozma Mihály, a Honvéd csatára rúgta a legtöbb gólt nekem.
- Mit jelent számodra Egerszeg?
- A szülővárosom, amelyre szeretettel gondolok vissza. Óriási élményt jelentett a fantasztikus szurkolótábor, a B-közép Szabó (Tike) Tibor vezetésével. Nem lehet elfelejteni azt, amikor felkerültünk az NB I-be… A Budapesti Spartacust vertük meg 2-1-re. Az északi oldalon lévő nyárfákon is lógtak az emberek, a szurkolók a vállukon vittek le bennünket a pályáról. Az első NB I-es mérkőzésen 22 ezren zsúfolódtak be a ZTE-stadionba. Ilyen szurkolótábora csak a Ferencvárosnak volt. Úgy gondolom, hogy a zalaegerszegi labdarúgás talán legszebb, legszerethetőbb korszakának lehettem az egyik szereplője.

Az 1972/73-as bajnokságban az „Év kapusa” lett az élvonalban.

E.E.

FORRÁS: Zalatáj – Ekler Elemér

1. http://www.zalatajkiado.hu/online_cikk/csokolommal-koszont-csapattarsanak-1.html
2. http://www.zalatajkiado.hu/online_cikk/egyszerre-alltunk-bolemanyival-a-kapuban.html
3. http://www.zalatajkiado.hu/online_cikk/azt-hiszem-hogy-rosszul-dontottem.html
4. http://www.zalatajkiado.hu/online_cikk/penzfeldobas-dontott-az-aranyeremrol.html
5. http://www.zalatajkiado.hu/online_cikk/az-egerszegi-labdarugas-legszebb-legszerethetobb-idoszaka-volt.html