Erőnléti edzőnk a kialakult helyzetben is elemzi a játékosok mutatóit és mindent megtesz a formában tartásért.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében már egy hete egyéni edzésterv alapján készülnek labdarúgóink. A jelenlegi helyzetben a legfontosabb a játékosok fizikai szinten tartása, amely a hétköznapokban és most is elsősorban az erőnléti edző, Victor Moore feladata. A szakemberrel az ilyenkor végzendő feladatokról és az egyéni edzésekről is beszélgettünk.

- Milyen feladatokat kaptak a játékosok?

- Minden futballista megkapta a saját egyéni edzéstervét, amit naponta el kell végeznie. Jelen pillanatban a legfontosabb a fizikai állapot szinten tartása, de a napi feladataik között szerepelnek különböző futó-, állóképességi-, erősítő- és nyújtó gyakorlatok is, valamint ehhez jönnek a labdás feladatok.

- Hogy tudjátok az állapotukat és a teljesítményüket követni, ellenőrizni?

- Napi kapcsolatban állunk a játékosokkal. Mindenkinek van egy pulzusórája, ami minden adatot rögzít. Az edzéseik után elküldik az eredményeiket nekem, én pedig számítógép segítségével elemzem ezeket, és szükség esetén változtatok a személyre szabott feladatokon.

- Megoldható egy ilyen nehéz helyzetben, hogy a játékosok fittek maradjanak?

- Mindenki nagyon motivált, és becsületesen elvégzi az egyéni edzéstervben megadottakat, a csapatszellem ebben a nehéz szituációban is kifejezetten jó. Természetesen minél hosszabb a szünet, annál nehezebbé válik az erőnlétet megfelelő szinten tartani. De a szakmai stábbal és vezetőedzőnkkel, Márton Gáborral minden héten összeállítjuk a legmegfelelőbb edzéstervet, hogy a játékosok a lehető legjobban formában maradjanak.

- Különböző feladatokat kell végeznie egy kapusnak, mint például egy csatárnak?

- Természetesen más az edzés felépítése egy kapus és egy mezőnyjátékos esetében. A kapusedzőnkkel, Vlaszák Gézával a hálóőröknek egy speciális programot állítottunk össze. A mezőnyjátékosok is posztspecifikus futásokat és gyakorlatokat kaptak, és mint a hétköznapokban, most is különböző feladatokat kell elvégezni a különböző posztokon szereplő játékosoknak. De ebben a szituációban a kapusoknak a szokásosnál több fizikai állapotfejlesztő gyakorlatot kell végezni.

- Hogy kell táplálkozniuk a játékosoknak?

- Mivel közös edzések nélkül a játékosok kalóriaszükséglete is más, most még jobban figyelniük kell a táplálkozásra. Ezen kívül, mivel a koronavírus-járvány miatt többet kell otthon maradniuk, még fontosabbá vált a testsúly, illetve a testzsírszázalék tartása.

- Mit tehetnek a játékosok magukért az egyéni edzésterv elvégzésén és a helyes táplálkozáson kívül?

- Fontos, hogy a bizonytalanság ellenére pozitívan éljék meg a napjaikat, töltsenek minél több időt a családjukkal és gyermekeikkel, olvassanak, hallgassanak zenét. Beszélgessenek telefonon a barátaikkal, és gondoljanak arra, hogy a világ hamarosan újra olyan lesz, mint szeretnénk, és a futball, amit annyira imádunk, hamarosan újra visszatér az életünkbe. Nem szabad, hogy a negatív dolgokon gondolkozzanak, a félelmeiket inkább beszéljék meg a családjukkal vagy a barátaikkal.

- Mit javasolsz a szurkolóknak?

- Azt, hogy ha tehetik, mindenképpen maradjanak otthon saját egészségük és embertársaik érdekében is. A szurkolóknak és családtagjaiknak most elsősorban egészséget kívánok, valamint azt, hogy túljussunk ezen az időszakon, és hamarosan újra a csapattal együtt ünnepelhessenek majd.

- Számodra személyesen milyen ez az időszak?

- Hálás vagyok a tulajdonosunknak, Végh Gábornak, és sportigazgatónknak, Sallói Istvánnak azért a támogatásért, amit adnak nekünk annak érdekében, hogy a csapattal együtt minél jobban jöjjünk ki ebből a nehéz helyzetből. Az időm nagy részét most otthon töltöm a családommal, és a mellett, hogy a játékosok napi munkáját segítem, napi szinten futok és edzek én is. Abban bízom, hogy minél előbb újra a csapattal együtt a pályán lehetünk és meccseket játszhatunk majd.

(címlapfotó: Szekeres Péter/Zalai Hírlap)