Az elmúlt hetekben a kettős terhelés ellenére remekelt csapatunk, amihez kiemelkedő egyéni teljesítmények is társultak.

A koronavírus-járvány miatt a hétfői MLSZ-határozatot követően egyelőre bizonytalan ideig szünetel az összes hazai labdarúgósorozat, így az NB I-es bajnokság is. Ez természetesen nem jelent teljes leállást, játékosaink a szakmai stáb iránymutatása szerint egyéni edzésterv alapján készülnek a folytatásra (ennek részleteiről szombaton Victor Moore erőnléti edző nyilatkozik hosszabban honlapunkon).

Klubunk egyetért azzal, hogy az egészség megőrzése minden felett áll, és a kialakult helyzetre tekintettel elkerülhetetlen volt az MLSZ döntése, sajnálatos azonban, hogy akkor jött a kényszerpihenő, amikor a legjobb tavaszi formájában volt csapatunk.

Az elmúlt öt bajnokit figyelembe vevő formatabellán mindössze egy csapat, a Diósgyőr előzi meg pontszámban együttesünket. A borsodiak 11 pontot szereztek ez idő alatt, a mieink a Ferencvárossal, a Fehérvárral és a Mezőkövesddel holtversenyben 10-et. Ennek értékét növeli, hogy az öt meccs alatt találkoztunk a bajnokság első három helyezettjével (közülük kettővel idegenben játszottunk), valamint két közvetlen riválissal, akiket sikerült is felülmúlni. Mindezt úgy, hogy közben kettős terhelésnek volt kitéve csapatunk, hiszen a Lipót elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntők, majd a MOL Fehérvár FC elleni negyeddöntők plusz négy mérkőzést jelentettek, azaz a Márton Gábor kinevezése utáni öt héten (ebbe nem számítottuk be a jelenlegi, már "meccsmentes" hetet) kilenc találkozón léptünk pályára.

Ez idő alatt ledolgoztuk a 10. helyezettel szembeni, a Honvéd elleni vereség után még ötpontos hátrányunkat, és csak a Paks az Újpest elleni, 94. percben szerzett egyenlítő góljának következtében, kevesebb győzelmünk miatt nem állunk bennmaradó pozícióban nyolc fordulóval a szezon vége előtt.

Az utolsó öt bajnokin Radó András öt gólt szerzett (az Újpest elleni duplája győzelmet, a Ferencváros elleni találata egyenlítést ért, míg Debrecenben ő zárta le a mérkőzést), amivel a második helyen áll az OTP Bank Liga góllövőlistáján, Stieber Zoltán a DVSC ellen nyújtott produkciójával a Nemzeti Sportnál és a csakfoci.hu-nál is kiérdemelte a forduló játékosa címet. A Fehérvár elleni, közel egy félidőt emberhátrányban játszva elszenvedett vereségen kívül kizárólag remek eredményeink születtek a bajnokságban, a listavezető és a harmadik helyezett is mindössze egyszer, a Debrecen pedig már egyszer sem talált a hálónkba.

A bajnokikon kívül az elmúlt évek legjobb Magyar Kupa-szereplését produkálva eljutottunk a negyeddöntőig, és bár végül nem sikerült elődöntőbe jutnunk, a Fehérvár elleni hazai siker és saját nevelésű játékosunk, Hegedüs Olivér emlékezetes debütálása is nagy örömöt okozott.

Az elmúlt hetekre visszatekintve nagyon rosszkor jött tehát a kényszerszünet a mieinknek, most azonban abban kell bíznunk, hogy a járvány mielőbbi lecsengése után folytatódhat az idény, és akkorra is át tudjuk majd menteni az elmúlt öt bajnoki remek formáját.

Addig is mindenki vigyázzon magára, lehetőleg maradjon otthon és olvassa honlapunkat, valamint Facebook- és Instagram oldalunkat, ahol a legfrissebbekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

(fotó: Derencsényi István/dvsc.hu)