A bajnoki kényszerszünetben úgy kell formában tartaniuk magukat labdarúgóinknak, hogy nincsenek közös edzések.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői határozata után – miszerint a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében határozatlan időre felfüggesztették az összes hazai labdarúgósorozatot, így az NB I-et is – az edzések is szünetelnek klubunknál, a játékosok pedig egyénileg tesznek meg mindent saját maguk formában tartásáért. A hétfői határozat nem lepte meg futballistáinkat – erősítette meg honlapunknak Bedi Bence, akivel szerdán beszélgettünk a kialakult helyzetről.

- Benne volt a levegőben a döntés, hiszen láttuk, hogy az előző héten a környező országokban szinte kivétel nélkül már felfüggesztették a bajnokságot, így várható volt, hogy nálunk is ez következik majd – mondta a védőként és középpályásként is bevethető Bedi Bence, akivel előre is tekintettünk.

- Mi egyértelműen úgy készülünk, hogy folytatjuk a bajnokságot, de nagy kérdés, hogy mikor – folytatta. - Egyesek azt mondják, hogy 4-6 hét szünet várható, de jelenleg semmi sem biztos. Most a legfontosabb, hogy formában tartsuk magunkat, fel kell készülnünk minden eshetőségre, hiszen nem tudjuk, hogy mikor jöhet a folytatás. A kényszerszünet nem jött jól a csapatnak, hiszen jó formában voltunk, az utolsó három fordulóban kilencből hét pontot megszereztünk. Most arra kell készülnünk, hogy ha folytatódik a szezon, át tudjuk menteni ezt a formát.

Ennek érdekében tesz is a szakmai stáb és a játékosok is.

- Kaptunk egyéni edzéstervet Victor Moore erőnléti edzőtől: az a kérés, hogy az egészségünk érdekében konditerembe ne menjünk, otthon kell a megadott gyakorlatokkal fizikailag formában tartanunk magunkat. Ezen kívül olyan helyekre menjünk futni, ahol egyedül vagy nagyon kevesen vagyunk, a labdás gyakorlatokat pedig esetleg néhányan, szintén a szabadban tudjuk gyakorolni.

Az erőnléti formában tartás igencsak komplikált jelenleg, ezen kívül mentálisan sem könnyű a helyzet.

- Tartjuk egymásban az erőt, és segítünk egymásnak, hogy minél könnyebben átvészeljük ezt az időszakot. Egyikünk sem volt még ilyen szituációban, de most ebből kell a maximumot kihozni. Jó a kohézió a csapaton belül, tartjuk a kapcsolatot, napi szinten beszélünk, és jó hír, hogy mindenki egészséges.

Bence hozzátette, mivel az eredetileg idén nyárra tervezett Európa-bajnokságot elhalasztották, júniusban is rendezhetnének bajnoki meccseket, és mindenki abban bízik, hogy be lehet majd fejezni a bajnokságot.

/ megosztás