Kezdetét veszi a bajnokság második köre

Folytatódik tovább az OTP Bank Liga, méghozzá ismét egy hazai mérkőzéssel. Az ellenfél pedig nem más, mint a Budapest Honvéd csapata. 

Friss emlékeink lehetnek a XIX. kerületi csapatról, hisz az idei szezont épp a Thomas Courts vezetése alatt álló együttes ellen kezdtük meg: a júliusi mérkőzésen Meshack szerzett gólt, így 0-1-es végeredménnyel és három ponttal távoztunk a Bozsik Arénából. A szezonnyitó mérkőzés összefoglalóját ITT olvashatjátok. A piros-feketék az előző fordulóban a Puskás Akadémiához látogattak, ahol volt játékosuk, Batik Bence szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját, ezzel Felcsúton tartva a három pontot.  A Honvéd így jelenleg két győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel gazdálkodhat, ami pontokban mérve tizet ér. A Mol Magyar Kupa tekintetében a Szombathelyi Haladáshoz látogatottak a piros-feketék, ahol 1-2-es győzelmet aratva, ők is ott lesznek a legjobb tizenhat csapat között. 

Kék-fehérjeink a múlt hétvégén hatalmas sikert arattak a ZTE Arénában, a Paks együttese ellen, hiszen 2019 óta most először sikerült felülkerekedniük a tolnai csapaton. A három pontot megszerezve, a Paksot megelezőve, így a tabella ötödik helyére kerültünk: négy győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel. A Mol Magyar Kupa negyedik fordulóját mi is tegnap játszottuk, a Kolorcity Kazincbarcika ellen, ahonnan Mocsi Attila és Zoran Lesjak góljaival 0-2-es győzelemmel térhettünk haza. Így tehát csapatunk is kiharcolta helyét a legjobb tizenhat között. A tegnapi Mol Magyar Kupa mérkőzésünk összefoglalóját ITT éritek el.

Négy nap alatt tehát két mérkőzést játszik csapatunk, ám ahogy vezetőedzőnk több alkalommal is elmondta, minden poszton két játékos áll a rendelkezésére és a labdarúgók remek fizikai állapotban vannak. Sőt mi több, Tajti Mátyás állapota is bizakodásra ad okot, irányítonk hamarosan visszatérhet vádli sérüléséből.

Ricardo Moniz: "Nagyszerű volt az összhang a szurkolókkal a Paks elleni találkozón és tudjuk, hogy hasonló stílusú játékot várnak tőlünk a szombati mérkőzésen is. Jó nevű játékosok alkotják a Honvéd keretét, nekünk pedig gyorsan regenerálódnunk kell, hisz fizikális, kemény mérkőzés vár ránk. A Puskás elleni mérkőzés óta nem kaptunk ki, szeretnénk folytatni ezt a sorozatot. Büszke vagyok a csapatomra, mivel mentálisan nagyon erős a társaság" - nyilatkozta honlapunknak a mérkőzésről a holland szakember. 

Szurkoljatok velünk a helyszínen, a jegyek online elérhetők EZEN a linken!

Hajrá, Zete!

 

Meccsnapi információk: 

Mérkőzés kezdete: 13:30

Kapunyitás: 12:30

Jegypénztárak nyitása: 11:30

Zete-shop nyitvatartása: 9:00-13:30