Fontos mérkőzésen arattunk győzelmet.

 Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a csupán két ponttal előttünk álló  Paksi FC csapatát fogadtuk a hazai, zalai gyepen.

A mérkőzés 4. percében már ki is alakítottuk első lehetőségünket, az ellenfél alapvonalához közel Gergényi dobta be a labdát a vendégek kapuja elé, Lesjak pedig fejelni is tudott, Nagy Gergely tolta szögletre.

Két perccel később a jobb oldalon indultunk meg, ismét Gergényi adta be a labdát Ikoba fejét célozva, csapatunk egyik gólfelelőse pedig be is bólintotta a játékszert az ellenfél kapujába. (1-0)

A 13. percben Mim vállalt el egy lövést a 16-os vonalról, próbálkozását gól nem, de taps koronázta.

Egy perccel később Csóka varázsolta a paksi kapu előtt lévő Ikoba fejére a labdát, újabb életveszélyes fejesét ezúttal Nagy hárítani tudta.

A második gólra a 18. percig kellett várni, csapatunk gyönyörű összjátékot bemutatva dolgozott ki helyzetet, aminek végén Mim pöccintette Manzinga passzát a hálóba, megszerezve első NB1-es találatát. (2-0)

A vendégek a 27. percben jutottak szóhoz, Balogh harcolt ki egy labdát jó helyen, majd Windeckernek passzolt, lapos lövését Demjén fogta.

A 32. percben Bőle indult meg teljesen üresen, az érkező Pappnak tudta bepasszolni a játékszert, akinek lövése kipattant, majd Hahn ismételt, ő azonban már jócskán fölé bombázott.

A játékrész utolsó tíz perce kevesebb izgalmat tartogatott a nézők számára, elsősorban a tolnaiak próbáltak támadni és visszajönni a meccsbe, mi pedig inkább a kontrákra rendezkedtünk be, de gólveszélyes támadásra már egyik csapatnak sem futotta.

Nagyon erős első húsz perc, két gól és egy félidő után magabiztos vezetéssel mentünk szünetre.

Az öltözőből kijövet szinte azonnal gólt szereztünk, Mim kapott jó labdát szabadrúgásból, majd passzolt szép cselek után Manzingának, aki betalált, a gólt azonban visszafújták, mivel a szabadrúgás elvégzésekor még mozgásban volt a játékszer. 

Kis késleltetéssel a paksiak is megérkeztek, Nagy Gergely adott szép labdát a Vargának, ő lepasszolta Baloghnak, aki a kipattanót is elvállalta, de nem tudott gólt szerezni.

A továbbiakban bár a mérkőzés irama nem sokat lassult, a támadások egyik oldalon sem voltak kifejezetten veszélyesek.

A 72. percben Gyurkits kapott jó labdát a kapunk előtt, ellőni viszont nem tudta, ellenben ki tudta tenni Sajbánnak, aki elvállalta, lövését Demjén tolta a keresztlécre.

Tizenkét perccel később óriásit mentett Demjén, Debreceni varázsolta Varga fejére a játékszert, aki közvetlen közelről nagy erővel fejelt kapura, gólszerzésben reménykedve, hálóőrünk azonban szétfoszlatta ezen álmait.

Egy perccel később viszont Gergényi pontot tett a meccs végére, tizenhét méterről eresztett el egy lövést, a labda pedig Nagy Gergelyt kikerülve a kapuban landolt. (3-0)

A mérkőzésen végig dominálva, szép játékkal, megérdemelten arattunk magabiztos győzelmet, és itthon tartottuk a három pontot.

 

Edzői értékelés:

Waltner Róbert: Hamar két gólos előnybe került a Zete, teljesen megérdemelten. Sajnos az első félidőben nem tettünk meg mindent. Bizonyítottuk már több meccsen, hogy hozzáállásban ennél többet tudunk, de az első félidőben ez nem volt meg. A második félidőben már kialakítottunk több helyzetet, ezeket nem tudtuk értékesíteni és az ellenfél szerzett egy átlövés gólt. Hiába voltunk a második félidőben veszélyesebbek, a Zete agresszív és jó játékának köszönhetően megérdemelten nyerte a mérkőzést.

Ricardo Moniz: Remek első húsz percet játszottunk, magas nyomást helyezve a paksi védelemre. Sok volt az egy az egy elleni szituáció és Mim, Manzinga, Gergényi, valamint Ikoba remek egyéni villanásai döntőnek bizonyultak. Kicsit megálltunk két gól után és láthattuk, hogy a Paks azért jó csapat. Gergényi harmadik gólja pedig remek egyéni mozdulat volt, ma is kitűnően végezte a munkáját. Minden posztra két játékosunk van, luxus problémáim vannak. Az a filozófiája a klubnak, hogy lehetőséget adjon fiatal magyar játékosoknak, ma Mim, Szendrei és Csóka is nagyszerűen játszott. Örülök a játékosok, a stáb és a szurkolók miatt is, akik megérdemelték ezt a sikert.

Összeállítások:

ZTE FC: Demjén – Kálnokis-Kis, Csóka, Mocsi – Lesjak, Mim (75’ Meshack), Szendrei (75’ Bedi), Sankovic, Gergényi – Ikoba, Manzinga (83’ Safronov)

Paksi FC: Nagy – Osváth, Kádár (83' Szekszárdi), Szélpál, Szabó (46’ Debreceni)   - Papp (46’ Haraszti)  , Windecker, Balogh (65’ Sajbán) - Bőle, Varga, Hahn