Középpályásunk külön kiemelte a szurkolók biztatását és köszönetet mondott a tulajdonosnak is.

Mint ismeretes, szerdai, ceglédi győzelmünkkel biztossá vált, hogy a ZTE nyártól az NB I-ben szerepelhet. A nagy siker után Kiss Máté csapatkapitány-helyettessel beszélgettünk.

- Óriási az öröm, hiszen az egész szezonban ezért dolgoztunk, és most sikerült elérnünk a célunkat. Végig a feljutás lebegett a szemünk előtt, a vezetők és a stáb is ennek a tudatában állította össze a keretet nyáron, illetve erősített télen. A szezon kezdete előtt még nem lehetett biztosra tudni, hogy ilyen sikeres év vár ránk, hiszen sok új játékos érkezett. Viszont miután nyilvánvalóvá vált, hogy milyen összetartó, egymásért küzdő és a pályán is erős közösségről van szó, már éreztem, hogy nagy dolgot vihetünk véghez.

Külön öröm, hogy a feljutás kérdésén nem kellett az utolsó pillanatokig izgulni, hanem már fordulókkal a szezon vége előtt eldőltek a lényegi kérdések.

- Egy kis megnyugvást jelent persze, hogy már az NB I-ben vagyunk, de ettől nem vehetünk vissza az utolsó három bajnokira. Nagyon szerettük volna, hogy biztossá váljon az NB I-be jutás, talán ezért is vált időnként kissé görcsössé az elmúlt egy-két meccsen a korábban felszabadult játékunk. Vasárnap a bajnoki címet is be akarjuk biztosítani, és akkor tényleg jöhet újra a felszabadult játék. Tudjuk, hogy már akár Cegléden bajnokok is lehettünk volna, ha botlik a Kaposvár, ez nem jött össze, de ennek is meglehet az előnye: hazai pályán, a szurkolóink előtt nyerhetjük meg a bajnoki címet, és velük ünnepelhetünk majd. És lassan abba is belegondolhatunk, hogy milyen lesz az NB I-ben a Fradi, a Vidi vagy éppen az Újpest ellen készülni és játszani.

Középpályásunk hozzátette: Cegléden nem volt szükség motiváló beszédre, vagy bármilyen extrára a meccs előtt és a szünetben sem, hiszen senkit nem kellett noszogatni. Kiss Máté külön köszönetet mondott a szurkolóknak és a tulajdonosnak is.

- A drukkerek az egész szezonban mögöttünk voltak, sokat segítettek nekünk a mérkőzések alatt. Ezen kívül egyre pozitívabb visszajelzéseket is kaptunk tőlük, szóval nélkülük nem biztos, hogy sikerült volna a feljutás. Rajtuk kívül szeretném kiemelni Végh Gábor tulajdonos urat is, aki minden feltételt biztosított számunkra, ezért nagy köszönettel tartozunk neki.

Hozzátette: bár a ceglédi győzelmet és a feljutást is megünnepelték, az igazi a bajnoki cím után jöhet majd.