A cívisvárosban folytatódik számunkra a szezon a válogatott szünetet követően

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a DVSC otthonába utazunk. 

A Joan Carrillo vezette csapat, 31 ponttal a tabella nyolcadik helyén áll. Ez nyolc győzelmet, hét döntetlent és tíz vereséget jelent az együttes számára. A válogatott szünet előtti fordulót a Paks ellen játszották, ahonnan három ponttal tértek haza, egy 0-1-es végeredmény után. 

Együttesünk mögött sűrű napok vannak, több változás is történt csapatunk háza táján. Jelenleg az előkelő negyedik helyet foglaljuk el a tabellán, 35 ponttal, ami kilenc győzelmet, nyolc döntetlent és ezzel megegyező számú vereséget jelent. Molnár Balázs első alkalommal ül a kispadon megbízott vezetőedzőként, a stáb célja pedig nem lehet más, mint hogy stabil csapatvédekezés mellett, a támadó játékunk is eredményes legyen.

A válogatott szünet előtt - melyet több játékosunk is saját válogatottjával töltött - a Puskás Akadémiát fogadtuk a hazai gyepen, amiről egy 0-0-as végeredmény után mindkét csapat egy ponttal lépett le. Ezzel a végeredménnyel együtt megszületett csapatunk ötödik, kapott gól nélküli mérkőzése is, aminek összefoglalóját ITT olvashatjátok. 

Így nem csupán csapatunk, hanem hálóőrünk, Demjén Patrik is fontos mérkőzés előtt áll, hiszen ha a 70. percig nem jut labda a kapunkba, akkor Dibusz Dénest megelőzve, tizenöt éves rekordot dönthet meg, az NB I-et tekintve. Mocsi Attila öt sárgalap miatt (melyből kettőt még a Merkantil Bank Ligából hozott) kihagyni kényszerűl a mérkőzést, ám kapitányunk, Kálnoki-Kis Dávid visszatérhet betegségét követően. Sérültjeink közül jelenleg Sime Grzan és Bobál Dávid is egyéni munkát végez, reméljük mindketten minél hamarabb pályára léphetnek.

Több szempontból is fontos, s egyben nehéz mérkőzés áll hát csapatunk előtt, hiszen egyre fontosabb pontokért folynak a harcok, de a cél továbbra is a remek pozíciónk megőrzése! A Loki ellen száz százalékos az idei statsztikánk, bízunk benne, hogy a szombati mérkőzést követően is így marad.

Az online jegyvásárlásra ITT van lehetőség. A jegyek elővételben online 1.500 Ft-ba kerülnek, a mérkőzést megelőző 2. napig. A mérkőzést megelőző 2. naptól online 2.000 Ft-ba, a helyszínen a Nagyerdei Stadionban 2.500 Ft-ba. A mérkőzés napján egy vendégpénztár áll majd szurkolóink rendelkezésére, mely a mérkőzés kezdete előtt három órával nyit. 

Harjá, Zete!