Újpesten folytatjuk

Két hét szünet után újra bajnoki mérkőzés vár játékosainkra. A 2022/2023-as szezon első hazai találkozója elhalasztásra került, így ismét egy idegenbeli viadallal folytatjuk az OTP Bank Ligát. 

Ezúttal az Újpest otthonába látogatunk, ahonnan a csekély érkező számmal ellentétben, többen is távoztak: Giorgi Beridze, Filipovics Marko, Kádár Tamás, Jorgosz Kutrumbisz, Mory Kone, Nikola Mitrovics , Szakály Péter és Fernando Viana, kölcsönbe pedig Kálnoki-Kis Zsombor és Máté Zsolt távozott. 

A klubhoz Dzenan Burekovic, Jack Lahne, Matija Ljujics, Vincent Onovo, Szabó Bálint és Giuseppe Borello érkezett, kölcsönből pedig Mucsányi Márk és Junior Tallo tért vissza. 

A január óta Kruscic Milos vezetés alatt álló Újpest egy döntetlennel kezdte meg a szezont, a Mezőkövesd ellen. A második fordulóban Felcsútra látogattak, ahonnan egy 0-2-es végeredmény után pont nélkül távoztak. 

Csapatunk egy mérkőzést játszott a szezonban, július 29-én a Honvéd otthonából tértünk haza győztesen. A első forduló részletes összefoglalóját ITT olvashatjátok. 

Ahogy a kedden rendezett szurkolói ankétunkon is elhangzott, amiről ITT olvashattok, nem csupán az edzői stáb, de az egész csapat is nagy terveket sző az idei szezonban, így ismét három ponttal szeretnénk hazatérni hozzátok! Az elmúlt két hétben a munkáé volt a főszerep, labdarúgóink jó erőben várják a folytatást, vezetőedzőnket pedig megkérdeztük, hogy mit vár a találkozótól.

Hasonló mérkőzés vár ránk, mint a Honvéd ellen. Most is egy nagy múltú klub ellen lépünk pályára, idegenben. Az Újpest mindent meg fog tenni a sikerért, hisz még nem nyertek az idén. Hozzá kell tennem, hogy mindkét mérkőzésen megvoltak a lehetőségeik, hogy megnyerjék a találkozókat. Nekik és nekünk is fontos mérkőzés lesz. A fiúk az előző két hétben nagyon keményen dolgoztak, jó állapotban vannak és győzni szeretnénk Újpesten - nyilatkozta honlapunknak Ricardo Moniz.

 

Jegyinformációk: 

A mérkőzés helyszíne: Szusza Ferenc Stadion

Jegypénztár nyitása: 17:15

Kapunyitás: 18:45

A vendégszurkolók számára a C2-3-4 elnevezésű vendégszektor kerül megnyitásra. 

Névre szóló jegyek kerülnek kiállításra, melyhez adatok megadása szükséges, azonban a szurkolói kártya nem feltétel. Külön vendégparkoló nem áll rendelkezésre. A vendégszektorban külön büfé kerül megnyitásra. Elővételes jegyvásárlásra a mérkőzést megelőző napig van lehetőség, ezt követően online is emelt áron lehet jegyet vásárolni. Jegyár elővételben: 1.500 Ft, míg a helyszínen 3.000 Ft.