Dobos Barna: "Jár a kalapemelés a játékosoknak"

Csapatunk ma megnyerte harmadik bajnoki mérkőzését is 2019-ben, a fiúk a Nyíregyházát győzték le a ZTE Arénában 2-1-re. Így értékelték a vezetőedzők a látottakat.

Dobos Barna:  "Az első félidőben türelmesen, ötletesen játszottunk, helyzeteket, ziccereket tudtunk kialakítani. A második félidőben is próbálkoztunk, főleg a széleken mentünk előre, de ekkor nem tudtuk feltenni az i-re a pontot. Örömteli az újabb győzelem, amivel idén már 3-ból 3-nál járunk. Ezért jár a kalapemelés a játékosoknak, de megyünk előre továbbra is a célunk érdekében. Szeretném megköszönni a B-közép biztatását, sokat segítettek ma is a fiúknak."

Zoran Szpisljak: "Azért vagyok mérges, mert megint akkor kezdtünk el futballozni, amikor bajba kerültünk. Csak a második félidőben játszottunk jól, ez baj, egy félidő nem elég. Ezen mindenképp változtatnunk kell."