Idén továbbra is 100%-os csapatunk, Bedi és Babati villanása döntött.

Csapatunk a Győr, majd a Békéscsaba ellen aratott győzelmek után idei harmadik bajnokiján a Nyíregyházát látta vendégül a ZTE Arénában, ahol remek hangulatot teremtett a kilátogató 2563 szurkoló.

A 2. percben Kártik lövése jelentette az első próbálkozást, de csapatunk gyorsan magához ragadta a kezdeményezést: a 8. minutumban Bobál passza után Babati lövését blokkolták, nyolc perccel később ismét Babati próbálkozott, lövése kevéssel kerülte el a bal alsó sarkot.

A 24. percben góllá érett fölényünk: Bedi szöglet utáni fejesét nagy bravúrral védte Jova, a következő sarokrúgásnál ismét Bedi emelkedett a legmagasabbra, és a léc alá bólintott (1-0).

A 30. percben Barczi lövése kerülte el a bal felső sarkot, három minutummal később aztán megdupláztuk előnyünket: Babati lépett ki ziccerben, majd ügyesen pöckölte el a labdát a vendégek kapusa mellett (2-0).

A félidő hátralevő részében egy gyönyörű ZTE-összjátékot is láthatott a közönség: egy gyakorlatilag egyérintőben végigvitt támadás végén Barczi hozta volna ziccerbe Bobált, az utolsó pillanatban mentettek a védők. Ebben az időben kifejezetten látványosan játszottak a fiúk, közel álltunk a harmadik gólhoz is, például Grumic fejesénél, amit Jova védett.

A második félidőben kevesebb helyzet alakult ki a pályán, de a stadionban így is remek hangulat uralkodott szurkolóinknak köszönhetően. Az 59. percben korábbi játékosunk, Polényi Gábor végezhetett el szabadrúgást mintegy 20 méterről, és pontos lövése kapunk jobb oldalában landolt (2-1).

A félidő hátralévő részét többségében mezőnyjáték jellemezte, a vendégek hiába próbáltak egyenlíteni, igazi helyzeteik nem adódtak. Örömteli hír, hogy a 75. percben a télen igazolt Farkas Balázs is bemutatkozott csapatunkban, így a sérülésből felépült támadó is a pályán ünnepelhette a győzelmet.

Csapatunk harmadik tavaszi bajnokiját is megnyerte, így idén továbbra is 100%-os, és jelenleg - a később pályára lépő Gyirmót előtt - vezeti is a tabellát.

Szurkolóinknak köszönjük a buzdítást, folytatás jövő vasárnap, a Kaposvár otthonában. Hajrá, ZTE! 

ZTE FC - Nyíregyháza Spartacus 2-1 (2-0)

ZTE FC: Zöldesi - Bolla, Devecseri, Lesjak, Bedi - Kocsis, Grumic - Babati, Kiss M. (Hudák, 79.), Barczi (Farkas, 75.) - Bobál (Novák, 90.)
Nyíregyháza: Jova - Nagy J., Fodor, Rubus, Gulyás - Kártik, Végső (Kulcsár, 54.), Polényi, Kovács N. (Matkó, 63.) - Rezes, Hornyák (Rokszin, 68.)
Gólszerzők: Bedi (24.), Babati (33.) ill. Polényi (59.)
Sárga lap: Novák (93.) ill. Gulyás (22.)
Piros lap: