VASÁRNAP TISZAKÉCSKE – ZTE FC ÖSSZECSAPÁS

Ismét újonc, de egykor NB I-es ellenféllel kell harcba szállni csapatunknak a bajnoki pontokért, ráadásul ezúttal is hosszú utazás előzi meg a mérkőzést.

A sorsolás szeszélye folytán olyan hete van a kék-fehéreknek, amikor a buszon töltött órák és a megtett kilométerek tekintetében minden bizonnyal vezetik a mezőnyt…
Vasárnapi ellenfelünkkel bajnoki pontokért eddig mindössze kétszer mérkőztünk meg, 1997 őszén, Zalaegerszegen 6:0-ra kiütöttük az alföldi gárdát, tavasszal viszont 1:0 arányú vereséget szenvedtünk Tiszakécskén. Érdekesség, hogy ez utóbbi mérkőzésen a hazaiak kapuját az egerszegi nevelésű Tóth József kapus kiváló védéseivel őrizte meg a góltól.
Szerdán az egyik újonc – a Kaposvár – elvitte a három pontot Zalaegerszegről, most itt a lehetőség, hogy három pontot szerezzünk a másik újonc otthonában, ez azonban nem lesz könnyű feladat.

A felkészülésről, a csapat állapotáról és a mérkőzés esélyeiről Nagy Tamás vezetőedzővel beszélgettünk.

- A Kaposvár elleni mérkőzés eredményében minden bizonnyal szerepet játszott a fáradtság, a hosszú utazás, s Tiszakécskéig szintén át kell utazni az országot. Visszanyerheti a csapat a frissességét ilyen rövid idő alatt?
- A vereség fájó, és valahol egy kicsit mindig „belehal” az ember. Az biztos, hogy sok gondunk volt a szerdai meccs előtt és ebben a frissesség hiánya nagyon közrejátszott. Most egy nappal több van arra, hogy a frissítés sikerüljön, de ismét kétnapos „túra” vár ránk. Ez nem a legszerencsésebb sorsolás, de meg kell oldani, hogy aki pályára lép, az top állapotban legyen.
- Közvetlen riválisaink szintén botlottak vasárnap, kevesen hitték volna, hogy a négy élcsapat – Gyirmót, ETO, ZTE, Vasas – együttesen egyetlen pontot szerez. Egy tiszakécskei győzelemmel tartani tudjuk a tempót, ráadásul nem mindegy, milyen eredménnyel fejezzük be a bajnokság első szakaszát a rövid szünet előtt. Jelent ez győzelmi kényszert?
- Valóban az a legfontosabb, hogy meg tudjuk nyerni a vasárnapi meccsünket. A győzelem sokat segítene, hogy erősödjön a hitünk, az önbizalmunk, s ez nem csak magunk miatt fontos, hanem szurkolóink miatt is, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a biztatást, hogy nem fordultak el tőlünk a vereség ellenére sem. Láthatták, látták, hogy a játékosok állapotukhoz mérten küzdöttek, és minden erejükkel győzni akartak.
Éppen ezért a győzelmi kényszer most sem a csapatomon van, hanem rajtam, nekem pedig ezt viselnem kell! 
Elmondtam a játékosoknak, hogy annál semmi nem lehet jobb, mint hogy három nap múlva ismét van meccsünk és javíthatunk, ezzel visszaállítva a „rendet”.

- A Tiszakécske eddig mindössze két gólt lőtt tíz kapott ellenében, az eddigi legszerényebb képességű ellenfélnek látszik. A kötelező győzelem kategóriájába sorolod a meccset?
-    Az ellenfelünk játéka hétről-hétre javul, sokkal stabilabb és ez látszik a teljesítményükön. Nagy hibát követnénk el, ha úgy gondolkodnánk, hogy ez egy könnyű meccs lesz. Rajtunk is elég sok múlik, hogy sikeresen megvívjuk.
- Sok új játékos alkotja a ZTE keretét, sérültjeink is vannak. Hasznos lehet számunkra a vasárnapi meccset követő szünet?
- Mindenképpen jól jön a szünet, akár a sérültek rehabilitációját, akár a játékunk fejlesztését segíti. Eddig mindig történt valami, ami miatt soha nem tudtam az általam elképzelt csapatot a pályára küldeni, és azt a nyomásos játékot játszani, amire egyébként alkalmasak lennénk. 
Ez vasárnap is így lesz, Vojnovicnak most a térdével van gond, Lesjaknak a meccsen szerzett rúgás okoz gondot, emiatt sebészileg is be kellett avatkozni, Szépe továbbra sem áll a rendelkezésemre, ráadásul Novák Csanád sem egészséges. Ezen kívül vannak kisebb rúgások, izomfáradságos állapotok, de igyekeznek a speciálisan ezzel a területtel foglalkozó kollégáim segíteni. Sokat dolgoznak és tesznek azért, hogy minél jobban gyorsuljon fel a visszaaktiválás folyamata. Vasárnap Hudák visszatérhet, és a hiányzók miatt bekerül az utazó keretbe a fiatal Németh Erik.

 

A mérkőzést - mely vasárnap 16:30-kor kezdődik Tiszakécskén - itthon maradó szurkolóink élő közvetítésben tekinthetik meg a Zalasport oldalán.