SZERDÁN VÁC FC – ZTE FC ÖSSZECSAPÁS!

Szerdán ismét pályára lép csapatunk, ezúttal az ellenfél az a Vác FC lesz, melynek legújabbkori története sok szálon párhuzamosan fut az egerszegiekével.

A legfontosabb azonosság mindenképpen az a tény, hogy két, egykori egyszeres bajnokcsapat méri össze erejét, mely csapatok kapcsán feltétlen említést érdemel, hogy mind Vácott, mind pedig Zalaegerszegen elismeréssel és szeretettel beszélnek Csank János mesteredzőről, aki mindkét csapat kispadján sikerekben gazdag éveket töltött el.
S hogy ne csupán egy edző kapcsán keressünk közös szálat, a Vác FC vezetőedzője ma az a Zoran Spisljak, aki egy éve még a Zetét próbálta sikerre vezetni.

Az eddig lejátszott mérkőzések összesített statisztikája enyhe zalaegerszegi fölényt mutat. Az NB I-ben a mérleg abszolút kiegyensúlyozott volt, hiszen 20 találkozón 7 egerszegi és 7 váci győzelem, valamint 6 döntetlen született, a másodosztályban pedig 12-szer csaptak össze a felek, öt mérkőzést nyert a ZTE, hármat a Vác, négyszer pedig megosztoztak a pontokon a csapatok.
Összességében 32 összecsapáson 12 ZTE siker, 10 döntetlen és 10 váci siker született.

Még érdekesebb a kép, ha a másodosztályú mérkőzések tekintetében összehasonlítjuk a Zalaegerszegen és Vácott játszott mérkőzések eredménysorát, a ZTE ugyanis idegenben szerepelt eredményesebben, hiszen míg a ZTE Arénában a mérleg pont ötven százalékos, addig a Vácon megrendezett találkozókon 3 egerszegi győzelmet, 2 döntetlent és mindössze 1 hazai diadalt jegyezhettünk fel.
Ráadásul az idei bajnokságban a ZTE az idegenbeli mérkőzések specialistájának számít, négy összecsapásból hármat (Siófok, Nyíregyháza, Tiszakécske) megnyert, egy alkalommal (Győr) pedig döntetlent ért el.

Csapatunk tehát idegenben veretlen, e téren listavezető, legeredményesebb a mezőnyben.

A ZTE mellett szól még, hogy a szerdai összecsapást tulajdonképpen semleges pályán rendezik, a váci stadion helyett ugyanis Budapesten, a III. kerületi TVE sporttelepén csapnak össze a felek. 
A 16 órakor kezdődő mérkőzést a Zalasport egyenes adásban közvetíti.