Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Paksi FC csapata érkezik a ZTE Arénába, hogy hazai környezetben mérje össze a két csapat az erejét. 

A Bognár György vezette csapat szépen menetel a szezonban, amit más semi bizonyít jobban, minthogy jelenleg a tabella második helyén állnak, tizennyolc ponttal: öt győzelemmel, három döntetlennel és mindössze egy vereséggel rendelkezik eddig az együttes. Az előző fordulóban a döntetlenjeik számát nőveltek a KTE otthonában, ahol egy hazai és egy vendég gól született. 

Csapatunk az előző fordulót Mezőkövesden töltötte, ahonnét három ponttal tértünk haza: Antonia Mance talált kétszer a hazai kapuba, kialakítva az 1-2-es végeredményt. A mérkőzés részletes összefoglalóját ITT olvashatjátok. A válogatott szünetben történő felkészülés fő célja az volt, hogy még inkább összeszokjon az együttes, hogy még eredményesebben tudjon visszatérni a pályára. 

A tavalyi szezonban mind a három egymás elleni találkozón eltérő végeredmény született: a tizenegyedik fordulóban mi, a huszonkettedikben pedig a Paks győzedeleskedett, míg a harmincharmadikban döntetlen született. 

A hétvégi hazaira már elérhetők a jegyek ITT

Gyertek és szurkoljunk együtt a helyszínen! 

Hajrá, Zete!

 

Mérkőzésnapi információk: 

Jegypénztárak nyitása: 12:45

Kapunyitás: 13:45 

Zete Shop nyitvatartás: 9:00-15:00 

A hazai jegyek megvásárlására a www.ticket.ztefc.hu-n van lehetőség, ahol a regisztrációt követően tudják igényelni klubkártyájukat szurkolóink, ennek folyamatáról ITT olvashattok. A helyszínen is van lehetőség a jegyváltásra, azonban ez esetben azon szurkolók, akik nem rendelkeznek Zete-klubkártyával, nem érvényesíthetik a kedvezményeiket, így csak teljesárú jegy kiváltása lehetséges.

Az összes jegypénztárunk áthelyezésre került az Ostoros Károly Csarnok felőli pavilonokba. 

Kérünk minden kedves szurkolót, hogy a gördülékenyebb beléptetés érdekében vásároljak meg előre jegyüket, online formában!