Embert próbáló sorozaton jutott túl a ZTE együttese, hiszen hét nap leforgása alatt nem kevesebb, mint három alkalommal kellet pályára lépnie. 
 

A három mérkőzés esélyeit illetően a szurkolók optimisták voltak, ám a megszerzett kilenc pont minden  várakozást felülmúlt. 

A Dorog és a Soroksár legyőzésével jogot szereztek Dobos Barna tanítványai arra, hogy a széles közvélemény csúcsrangadóként tekintsen a tegnap este lejátszott ZTE - Gyirmót mérkőzésre. 

A találkozó meg is felelt az előzetes várakozásoknak, élénk szurkolói érdeklődés, hatalmas küzdelem, nagy taktikai csata és kevés gólhelyzet jellemezte.

A kilencven perc első harmada vitathatatlanul a vendégeké volt, ezen időszakban a mieink a biztonságos védekezést helyezték előtérbe, tudván, hogy egy esetleges gyirmóti gól nehéz helyzetbe hozná a csapatot. Fél óra után már kiegyenlítetté vált a játék, a második játékrészben pedig, s különösen az utolsó félórában már egyértelműen  a vendégek fölé nőtt a kék-fehér gárda. 

A 92. percben pedig ritkaságszámba menő dolgok történtek… 
Babati kabinetalakításának pillanatában Békéscsabán is megzördült a hazaiak hálója, ez a tény pedig a bajnoki táblázat első helyére repítette a ZTE-t!
Jó dolog most zalai szurkolónak lenni, jó érzés a táblázatra nézni! 

A bajnokság közel harmada után megállapíthatjuk, hogy lassan kialakul azon csapatok mezőnye, akik végig harcban lehetnek az elsőosztályú tagságért, s ezen együttesek között megtalálhatjuk a mieinket is, nem kevesebb eséllyel bármelyik riválisnál. Ez pedig az elmúlt évek kudarcsorozatai után nagyon örvendetes dolog!

Közhelynek tűnik, ám az öröm pillanataiban sem szabad  megfeledkeznünk arról az alapigazságról, hogy az éllovas ellen mindenki kettőzött erővel fog majd küzdeni. 
A táblázat pillanatnyi állása alapján most gyengébbnek tűnő ellenfelek következnek, ám ezen mérkőzések semmivel nem lesznek könnyebbek a már megvívott csatáknál, így a folytatás a kéthetes szünet után is vérre menő küzdelmeket ígér.
A mérce pedig most már igencsak magasan van…

-cst-
 

/ megosztás