Kreatív játékos, aki gólokkal és gólpasszokkal, valamint a pályán kívül is segíteni szeretné a ZTE-t.

- Túl vagy az első napodon ZTE-játékosként. Milyen volt a fogadtatás?

- Nagyon pozitívak a benyomásaim, az első nap mindig eseménydús, sok az új impulzus, máris túl vagyok egy sajtótájékoztatón és egy edzésen ZTE-mezben - kezdte honlapunknak adott bemutatkozó interjúját csütörtökön Stieber Zoltán. - A társak is barátságosak, néhány csapattársamat már ismertem régebbről, Barczi Dáviddal például még Újpesten játszottam együtt az utánpótlásban, de Radó Andrással vagy Kocsis Gergővel sem most találkoztam először. Profi volt a körítés, megismertem a dolgozókat, a stábot, de az igazi munka most kezdődik.

- Voltál már korábban a ZTE Arénában, vagy teljesen új környezetbe érkeztél?

- Már többször is voltam itt, hiszen öcsém (Stieber András – a szerző) is játszott itt budaörsi, illetve gyirmóti színekben a ZTE ellen, valamint amikor Vincze Ottó itt játszott (2002-2004 között), nála is jártam néhányszor Zalaegerszegen. És annak idején a helyszínen láttam a Manchester United-verést is. Tetszik a környezet, de mivel a labdarúgásban mindig az eredmény számít, hosszútávon biztosan az fogja meghatározni az itteni élményeimet és érzéseimet, hogy mennyire leszünk eredményesek.

- A ZTE az első magyarországi profi klubod. Milyen érzésekkel várod a bemutatkozást?

- Valóban, teljesen új tapasztalat lesz az NB I számomra, hiszen még nem játszottam felnőtt csapatban Magyarországon. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz itthon futballozni, illetve ilyen közel a családomhoz. 17 évesen elkerültem otthonról, azóta gyakorlatilag csak látogatóba érkeztem haza, örülök, hogy ezentúl velük is többet lehetek együtt.

- A bemutató sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy a jövőbeni válogatottság is a céljaid között szerepel. A ZTE-hez érkezve milyen célok fogalmazódtak meg benned?

- A pályán és azon kívül is minél többet szeretnék segíteni a csapatnak, a fiatalok is bármiben számíthatnak rám. Látom, hogy komoly munka indult el a klubnál, a ZTE-nek egyértelműen az NB I-ben a helye hosszútávon is, ehhez szeretnék én is minél többet hozzátenni. Újoncként az elsődleges cél most nyilván a legjobb tízbe kerülés, ezen kívül a Magyar Kupában szeretnénk még „nagyot dobni”, én pedig azért dolgozom, hogy ehhez megfelelő állapotban legyek és sokat tudjak segíteni a Zetének.

- Te lettél a keret legnevesebb és legértékesebb játékosa is…

- Ez megtiszteltetés, és ezért is szeretném vezérként segíteni a csapatot. Említettem már, de nagyon fontos a fiatalok segítése is, át akarom adni nekik azt a profizmust, amit a légiósévek alatt tapasztaltam. Szeretnék példaként és vezérként elöl menni, a pályán pedig gólokat rúgni és gólpasszokat adni.

- Miben várhatnak igazán sokat tőled a zalaegerszegi szurkolók?

- Kreatív játékosnak tartom magam, így a váratlan megoldások, a szabadrúgások és az utolsó passzok az erősségeim. Abban bízok, hogy minél többször tudok majd a kapu előterébe kerülni, és ott minél több gólhoz segíteni a csapatot.

(Fotók: Bertalan Ádám)

/ megosztás