Szombati gólszerzőnk szerint inkább felénk billent a mérleg nyelve, és legyőzhettük volna a PAFC-ot.

- A nevedhez fűződik a ZTE első hazai NB I-es gólja az élvonalbeli visszatérés után. Milyen érzés?

- Remek érzés, örülök, hogy gólt tudtam szerezni, annak viszont nem, hogy elmaradt a győzelmünk, hiszen megvolt minden esélyünk arra, hogy győztesen hagyjuk el a pályát - nyilatkozta honlapunknak Radó András. - Volt sok gólszerzési lehetőségünk, nekem két meg nem adott gólom is, ezért úgy érzem, inkább felénk billent a mérleg nyelve, de a három pont elmaradt.

- A második félidőben nagy lendületet adott Stieber Zoltán beállása is.

- Valóban, rögtön látszott, hogy stabilitást ad, nagyon labdabiztos játékos, akinek remek meglátásai és passzai vannak. Szerintem a válogatott szünet alatt még jobban össze fogunk szokni, és biztos, hogy óriási erőssége lesz a csapatnak.

- 4858 néző látogatott ki a meccsre. Milyen volt a hangulat belülről?

- Fantasztikus volt a hangulat, a szurkolók ismét kitettek magukért, amit ezúton is köszönünk, hiszen buzdításokkal plusz erőket tudnak bennünk mozgósítani.