A Puskás Akadémia FC-hez utazik a csapat
A Fizz Liga 21. fordulójában a 20. elsőosztályú bajnoki összecsapásra készülünk a ZTE FC – Puskás Akadémia FC párosításban, ezúttal a Pancho Arénában. A találkozó február 8-án, vasárnap 15 órakor kezdődik.

Az örökmérleg 8-7 arányban a kék-fehér színek felé billen, emellett négy döntetlen született a múltbéli találkozókon. A legutóbbi két mérkőzésen a felcsúti csapat tudta megszerezni a pontokat, ZTE FC győzelemre 2024-ben volt példa, akkor Zalaegerszegen, a ZTE Arénában.
Amennyiben csak a Pancho Aréna falain belül böngésszük a statisztikát, az élvonalban négy alkalommal sikerült elhoznunk mindhárom pontot, háromszor szenvedtünk vereséget és egyetlen találkozó volt, amelyen pontosztozkodás történt. A döntetlenek számát tovább növeli azonban a másodosztályú mérleg, ahol kettőből kettő végződött x-re.

A két csapatot jelenleg két hely, négy pont választja el egymástól. A PAFC 31 egységgel a ranglétra 5. lépcsőfokán áll, míg a ZTE FC 27 ponttal a 7. helyen. A formatabellán is közel tartózkodunk egymáshoz, ellenfelünk az elmúlt öt mérkőzésen 9, csapatunk pedig 8 pontot gyűjtött össze.
A felcsútiak legeredményesebb játékosa 11 góllal a válogatott, Lukács Dániel, a közös listában azonban őt négy zalaegerszegi játékos követi, 7 találattal Skribek Alen, majd 4-4 góllal Kiss Bence és Joao Victor. A következő a sorban Daniel Lima, aki háromszor zörgette meg a hálót, csakúgy, mint az Akadémia színeiben Dárdai Palkó és Nagy Zsolt.

A 2025/26-os szezon első ZTE – PAFC összecsapásán az említett támadó, Lukács góljával sikerült idegenben pontokat rabolni Hornyák Zsolt együttesének, de eljött az idő, és ezzel együtt a lehetőség is a revansra. Az esélyeket Skribek Alennel latolgattuk, aki maga is egykori Puskás nevelés.
„Sok időt voltam a Puskás Akadémia játékosa, de ez már a múlt, nincs bennem különleges érzés, amikor ellenük lépek pályára. Ellenfelünk az előző fordulóban fontos győzelmet aratott Újpesten, ezt a lendületet pedig vélhetően ellenünk is szeretnék megtartani. Ennek ellenére örülnék, ha a vasárnapi meccset mi irányítanánk, de ez sok mindentől függ majd. Három pontért utazunk Felcsútra, hogy mi is megalapozzunk egy jó kezdést, a februári rangadókhoz.”
.png)
Együttesünk ugyanis a Puskás Akadémia elleni meccs után három hazai találkozón léphet pályára. A Vasas elleni kupamérkőzést a Ferencváros, majd a DVSC elleni rangadók követik. Ennek apropóján klubunk mini-bérlettel is készült, amely a tegnapi nappal a jegyértékesítési rendszerünkben is helyet kapott.
A 20. élvonalbeli Puskás Akadémia FC – ZTE FC párosításon a labda tehát 15 órakor indul útjára. A jegyértékesítés már zajlik, IDE KATTINTVA érhető el az online elővétel. A pénztárak és a kapuk kezdés előtt két órával, 13:00-kor nyitnak, itt készpénzes és bankkártyás fizetésre is lehetőség lesz. A vendégszektorban is büfé várja a szurkolókat, ott azonban már csak a bankkártyás fizetés működik majd. Mindenki, aki teheti, kísérje el Felcsútra, és buzdítsa a fiúkat az újabb megmérettetés során! MINDENT BELE, ZTE!









.jpg)

.png)
.png)
.png)






