Dr. Dobos Barna és Feczkó Tamás összegezte a látottakat.

dr. Dobos Barna: „Sajnálom, hogy 1-0-s vezetésünk után nem tudtuk megtartani az előnyünket és végül a pontszerzés sem jött össze. Két pontrúgást nem tudtunk hatástalanítani, és nem volt bennünk annyi a mai napon, hogy olyan helyzeteket alakítsunk ki, amivel legalább az egy pontot megszerezhettük volna.”

Feczkó Tamás: „Nincs az országnak olyan szeglete, ahol ne érezhetnénk magunkat hazai pályán, köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen időben is ennyien elkísértek minket az ország másik felébe. Nagy gratuláció a csapatomnak, mert 44 éve nyert utoljára bajnokit Zalaegerszegen a Diósgyőr, most hátrányból fordítva egy nagyon szervezett és taktikusan játszó ellenfelet múltunk felül. Az elején gyorsan vezetést szerezhettünk volna, sok helyzetet hagytunk kihasználatlanul, de pozitívum a sok helyzet kialakítása. Igazi csapatként küzdöttünk, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.”