A ZTE Arénában küzdünk meg a döntőbe jutásért

Az idei szezonban első alkalommal, hazai környezetben léphetünk pályára MOL Magyar Kupában, a cél pedig nem lehet más, mint döntőbe jutás. Kedd este a ZTE Arénában küzdünk meg az elődöntőben, a Puskás Akadémia csapatával! 

A Hornyák Zsolt vezette felcsúti együttes az eddigi fordulók során a Csákvár, a MOL Fehérvár, az Újpest és a DVSC csapatát búcsúztatták, így csupán egy olyan ellenfél akadt a számukra, aki nem az NB I-ben szerepel. A negyeddöntőben kétgólos sikert követően búcsúztatták a DVSC gárdáját. 

Csapatunk az eddigi fordulók során mindig útnak indult, először Kaposvárra, majd Kazincbarcikra, azt követően Békéscsabára, végül pedig Mezőkövesdre látogattunk. Zalaegerszegi együttesünk a negyeddöntőben Sankovic, Tajti, Ikoba és Huszti András góljával alkították ki az 1-4-es végeredményt, Mezőkövesden. 

A két együttes legutóbb februárban találkozott egymással a Pancho Arénában, ahol egyedül Gruber Zsombornak sikerült bejutattnia a játékszert a kapuba, így 1-0-ra győztek a felcsútiak. 

Ricardo Moniz: "Különleges lehetőség előtt állunk, ez a fiatal csapat most megmutathatja magát. Erősek vagyunk, nem aggódom a fizikális állapotunk miatt, megfelelő a mentalitással és önbizalommal kell pályára lépnünk, magunkra kell fókuszálnunk. Tiszteljük az ellenfelet, tudjuk, hogy erős csapatuk van és hosszú a kispadjuk, de a cél egyértelmű, szeretnénk kiharcolni a döntőbe jutást hazai pályán."

A következő cél tehát az, hogy ott lehessünk a döntőben, amit a ZTE Arénában harcolhatunk ki, hazai közönség előtt. Csapatunk legutóbb 2010-ben játszott kupadöntőt, így tizenhárom év után kvalifikálhatjuk magunkat újra a sorozat döntőjébe. A jegyek már online elérhetők ITT, illetve személyesen a Zete Shopban, nyitvatartási időben!

A Szurkolók Hete kezdeményezés keretin belül pedig a nyugdíjasok és a diákok ingyen látogathatják a kedd esti mérkőzést, ám részükre is tiszteletjegy váltása szükséges a jegypénztárban, vagy a Zete Shopban! 

 

Hajrá, Zete!

 

Információk a mérkőzésről: 

Kapunyitás: 19:00

Jegypénztárak nyitása: 18:00

Mérkőzés kezdete: 20:00

 

Zete Shop nyitvatartás:

Hétfő: Zárva

Kedd: 14:00-20:00

Szerda: 14:00-19:00

Csütörtök: 14:00-19:00

Péntek: Zárva

Szombat: Zárva

Vasárnap: 12:00-16:30