A hathetes felkészülést egy kilenc napos, szlovéniai edzőtábor is színesíti.

Már csak néhány nap, és kezdődnek az edzések az immár az NB I-re készülő csapatunknál. A játékosok jövő hétfőn délelőtt találkoznak először, amivel kezdetét veszi a hathetes felkészülés az augusztus 3-i bajnoki rajtra.

- Az első három héten Zalaegerszegen készülünk, majd július 15-től kilenc napos edzőtáborban veszünk részt Szlovéniában, Zrečében – kezdte honlapunknak dr. Dobos Barna vezetőedző. - Itt két-három alkalommal lépünk majd pályára, de már az ezt megelőző héten is elkezdjük a felkészülési mérkőzéseket (a pontos programról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat  - a szerk.). Július utolsó hétvégéjén kerül sor a bajnoki főpróbára hazai környezetben, ahol a drukkerek is közelről láthatják majd a csapatot.

A játékosok „nyári szünetüket” sem csak pihenéssel töltötték: bár a közös munka hétfőn kezdődik, az azt megelőző időszakra egyéni edzéstervet kaptak, amit ezekben a napokban is végeznek.

- A nyári munka alatt a fizikai és a taktikai felkészítésre egyaránt nagy hangsúlyt fektetünk – folytatta dr. Dobos Barna. – Az elején még a fizikai lesz a hangsúlyosabb, de már ekkor is figyelünk a taktikai elemekre is. A felkészülés előrehaladtával természetesen változnak az arányok, a végén pedig jöhet majd a finomhangolás. A hetek között is lesznek különbségek a terhelést illetően: sokszor lesz két edzésünk, de olyan időszakok is, amikor kevesebbre lesz szükség.

Az edzőmérkőzéseken egyaránt találkozunk majd hazai és külföldi ellenfelekkel is.

- Ezek a találkozók is segítik a fizikai felkészítést és a csapatjáték fejlődését is, ráadásul meccsszituációkban könnyebben tudjuk majd beépíteni az új játékosainkat is – mondta a vezetőedző. – Jól illeszkedik az edzőtábor is a felkészülésbe. Az itthoni edzésekhez képest az ad pluszt, hogy több időt töltenek együtt a játékosok, reggeltől estig együtt vannak, így még több időt tudnak az edzésekre és a pihenésre fordítani. Ez segíti a csapatépítést is, és persze így nem lesz olyan monoton a munka sem, az új impulzusok mindig jól jönnek. Így volt ez idén télen is, de ezúttal még több időnk lesz.

Az edzőtábor helyszíne drónos felvételen.

Mint beszámoltunk róla, két új edzővel bővült a szakmai stáb: Jávorka András és Helm András is asszisztensedzőként érkezett a klubhoz.

- A mellett, hogy általános edzői feladataik is lesznek, mindkettőjüknek meglesz a saját területe – mondta új kollégáiról Dobos Barna. – Jobban megoszlanak majd a feladatok, mindenki tud valamire specializálódni. Minden edzőnek lesz saját területe, amiért ő felel, így akár az egyéni képzések, a fizikai mérések vagy a statisztikai elemzések területén is az eddigieknél is magasabb szintre juthatunk el szakmai téren.

A szakvezető hozzátette: nagy örömére szolgált, hogy a bajnokcsapat alapembereivel gyorsan meg tudott állapodni a klubvezetés a folytatásról, így már van egy gerinc, amire lehet építkezni. Természetesen e mellett szeretnék megerősíteni a keretet, az új játékosok igazolásán folyamatosan dolgoznak.

/ megosztás