Szezonyitó sajtótájékoztatóval kezdődött a nap, majd edzésbe állt a csapat.
Ma 8 órakor, stábértekezlettel indult a felkészülés első napja, majd 9:30-tól sajtótájékoztatóra vártuk a média képviselőit. Itt bemutattuk az új szezonra érvényes jegy- és bérletkínálatunkat, majd a felkészülés menetéről tájékoztattunk: a hathetes időszakot egy kilenc napos szlovéniai edzőtábor tarkítja, az edzőmeccseink végleges programjával hamarosan jelentkezünk. A bajnokság sorsolására június 27-én kerül sor, az első fordulót pedig augusztus 3-án rendezik.
A kerettel kapcsolatban Sallói István sportigazgató elmondta, Gergényi Bence és Bolla Bendegúz ügyében szóban már megtörtént a megegyezés a Honvéddal, illetve a MOL Vidi FC-vel. A lejárt szerződésűek közül akivel szerettünk volna, már hosszabbítottunk, és egyelőre egy játékos szerepel az érkezők oldalán, a kapus Demjén Patrik. Sportigazgatónk hozzátette: az átigazolási szezon kezdete néhány nappal előtt vált nyilvánossá az MLSZ elosztási szabályzata, amely megváltoztatta klubunk átigazolási politikáját is. A szövetség anyagilag honorálja a magyar játékosok minél bővebb számú szerepeltetését, és ennek az ajánlásnak mi is igyekszünk megfelelni.
Dr. Dobos Barna elmondta, a stáb már teljesen összeállt, most az újabb erősítéseken és a munkán van a hangsúly. A vezetőedző hangsúlyozta, bár természetesen szeretné, ha minél előbb összeállna a keret, nem szeretnék elkapkodni az igazolásokat, hiszen igazán minőségi labdarúgókra van szükség.
Babati Benjamin csapatkapitány kifejtette, örül, hogy megmarad a bajnokcsapat gerince, így garantált, hogy az öltözőn belül is megmarad a pozitív hangulat. A mögöttünk hagyott idényben egy cél, a feljutás felé húzott mindenki, ez most a TOP10 elérésével lesz így.
A mai napon két edzés várt a csapatra, délelőtt és délután egyaránt tréninget vezényelt a szakmai stáb, amelyben ott volt a két új másodedző, Helm András és Jávorka András is. A héten felváltva egy-két edzésekkel folytatódik a munka, az első felkészülési találkozóra július 10-én kerül majd sor. További friss hír, hogy Szemerédi Norbert kapussal megegyeztünk a folytatásról, így ő kék-fehérben játszik a következő idényben is.

Jelenlegi állásunk az átigazolási piacon:
Érkezett: Demjén Patrik (MTK Budapest)
Tárgyalunk a leigazolásukról: Bolla Bendegúz, Gergényi Bence
Távozott: Zöldesi Illés (Kisvárda-kölcsönből vissza), Farkas Balázs (lejárt a szerződése), Aljosa Vojnovic (lejárt a szerződése), Novák Csanád (Mezőkövesd-kölcsönből vissza), Szmola Bálint (lejárt a szerződése)
Távozhat: Balázs Zsolt, Kónya Kornél, Gajdos Zsolt, Macher Dávid
A keret jelenlegi állása: Demjén Patrik, Szemerédi Norbert, Lesjak Zoran, Devecseri Szilárd, Szépe János, Bedi Bence, Kiss Máté, Grumic Miroslav, Kocsis Gergő, Hudák Martin, Szökrönyös Dániel, Babati Benjamin, Barczi Dávid, Bobál Gergely








.jpg)

.png)
.png)










