A Kaposvári Rákóczi FC  jogelődje 1923-ban alakult, ám az idők során sok átszervezést ért meg a klub. 
Öt évtizeden keresztül a másod- és a harmadosztály közt ingázott, végül 1975-ben Mathesz Imre vezetésével a gárda első ízben jutott fel az NB I- be. 
Története során a Rákóczi 15 évig szerepelt  az élvonalban, első feljutása után három, majd 2004 és 2014 között egyhuzamban tíz esztendőt töltött a legjobbak között, három alkalommal is az előkelő hetedik helyen végeztek a somogyiak.
Kaposvári színekben játszott az olimpiai bajnok, olimpiai gólkirály, nyolcszoros magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes,  ötszörös magyar gólkirály, 76-szoros válogatott Bene Ferenc, s ugyancsak Kaposváron bontogatta szárnyait a későbbi Vasas labdarúgó, a 33-szoros válogatott Kiss László. 
Kaposvár jó hírét öregbítette a kétszeres magyar bajnok, az UEFA kupa döntőjében  és világbajnokságon szerepelt Burcsa Győző is.
Az edzők közül a már említett Mathesz Imre mellet  feltétlenül meg kell említeni a Zalaegerszegen is jól ismert Pruckner László nevét, aki hosszú éveken keresztül, szerényebb anyagi lehetőségek mellet is minőségi eredményeket ért el a zöld-fehér labdarúgókkal.
Kaposvár kapcsán minden zalai szurkoló jó szívvel emlékszik a somogyiak jelenlegi edzőjére, a hatszoros válogatott Waltner Róbertre, aki kék-fehér színekben lett bajnokcsapat tagja, bajnoki bronzérmes és gólkirály. Különösen kedves emlék a szurkolóknak a szomszédvár elleni, 7:0-ra megnyert mérkőzés, melyen Robi egymaga ötször  talált a Szombathelyi Haladás hálójába.
Csak reménykedni tudunk benne, hogy a kétségkívül meglévő edzői kvalitásának bizonyítására csak a ZTE-vel vívott  mérkőzés után kerül majd sor!