Lesjak gólja hozta az eufóriát, Bobál Gergely úgy érzi, mintha ma lett volna a legendás hazaút.

Május elseje mindig különleges nap volt, 2019 óta azonban a ZTE-szurkolók életében plusz töltetet kapott ez a nap: egy éve ilyenkor, a Cegléd otthonában aratott győzelemmel biztosítottuk be matematikailag a feljutást, amivel eldőlt, hogy 7 esztendő elteltével visszatér az élvonalba csapatunk.

Az említett ceglédi meccs egyébként nem kezdődött jól, mégis fieszta lett a vége: az első félidőben hátrányba kerültünk, a fordulás után aztán jött Bobál Gergely gólja, majd a Mosonmagyaróvár-Vasas meccs alakulását is figyeltük, végül a ráadásban Zoran Lesjak gólja után nem maradt kérdés, a legjobbak közé jutott a ZTE!

Egy esztendő elteltével két ceglédi gólszerzőnkkel ültünk le beszélgetni, Bobál Gergelytől elsőként azt kérdeztük, május 1-jéhez közeledve eszébe jutott-e a dátum kapcsán az emlékezetes mérkőzés.

- Maga a dátum annyira nem volt meg a fejemben, de a meccs természetesen igen, sok szép emlékem fűződik hozzá - kezdte Bobál Gergely. - Az első félidő nem sikerült a terveink szerint, kaptunk egy gólt, és utána sem igazán voltak lehetőségeink. A második játékrészre azonban tudtunk váltani, beállt Babati, aki gólpasszt is adott nekem. Viszont nem az egyének domináltak Cegléden, ez egy csapatsiker volt, mindenki beletette, ami tudott.

Gergő a 80. perctől már a kispadról figyelte a történéseket, így már nem a pályán élte át Zoran Lesjak győztes gólját. Más volt így? - kérdeztük.

- Igazából nem, mert így is berohantunk a pályára ünnepelni. Mindenki várta már, hogy bebiztosítsuk a feljutást, és Cegléden szerencsére sikerült is, az pedig, hogy gólt is lőttem, dupla öröm számomra.

2019 májusának első felében ünneplés követett ünneplést Zalaegerszegen. Május 1-jén, Cegléden a feljutást biztosítottuk be, május 4-én, a Budafok elleni győzelemmel az első hely is matematikailag biztossá vált, rá egy hétre szurkolóinkkal együtt ünnepeltük a bajnokcsapatot a ZTE Arénában (és győztük le a Monort), majd zárásként a Vasas elleni kiütéses sikerrel és a hivatalos éremátadóval zárult a szezon.

- Nehéz sorrendet felállítani ezek között, mert az összesnek megvolt az értéke és a szépsége. Talán a ceglédi volt a legjobb, mert utána már megnyugodhattunk, és a hazaút is legendás volt. Bár már egy év eltelt, olyan, mintha ma történt volna az a buli. A Budafok ellen aztán két gólt lőttem és gólpasszt adtam, a Monor ellen is betaláltam, és a Vasas elleni ötgólos siker is emlékezetes. Nekem és a csapatnak is nagyon fontos és szép időszak volt ez a karrieremben, hiszen bajnokságot nem minden évben nyer az ember. Remek csapat volt, amiben én is meghatározó szerepet kaptam, az az év egy fontos lépcsőfok volt az NB I-hez.

Zoran Lesjak már közel két éve meghatározó tagja védelmünknek, és a ceglédi mellett is voltak fontos góljai: a Fehérvár ellen novemberben például a hosszabbításban szerzett pontot érő gólt. Az egy évvel ezelőtti találkozó azonban számára is örök emlék.

- A május elseje mindig szép emlék lesz számomra, hiszen ekkor jutottunk fel az első osztályba - kezdte honlapunknak a visszaemlékezést. - Emlékszem, hogy elvesztettük az első félidőt, és e mellett is volt nyomás rajtunk, mert elvesztettük az ezt megelőző, Budaörs elleni meccset. De a második félidőben változtattunk és a gólommal nyertünk is a végén, amivel elkezdődött az eufória. Nagyon boldogok voltunk a csapattársaimmal együtt, ahogy a szurkolók, valamint Végh Gábor tulajdonos úr és Sallói István sportigazgató is. A teljes csapat, a szakmai stáb és az összes dolgozó hozzájárult a sikerhez. 

Védőnk azóta is jól érzi magát Zalaegerszegen, és biztos benne, hogy jövőre is az élvonalban játszik majd csapatunk.

- Nyár óta az első osztályban vagyunk, és ez a jövőben is így lesz, mert Zalaegerszeg megérdemli ezt. Nekünk, játékosoknak egy feladatunk van: a legjobbunkat adni, amikor a pályán vagyunk, és mindig ezen is vagyunk!

Bár az idei koronavírus-járvány következtében most nem lehetünk együtt szurkolóinkkal és a közös nosztalgiázásokra sincs lehetőség, május elseje és az azt követő közel három hét a legszebb emlékeink között van, így honlapunkon, valamint Facebook- és Instagram-oldalunkon több cikkben elevenítjük majd fel ezeket az emlékezetes pillanatokat. Mert tavaly május elsején, a ceglédi siker után tényleg kezdődhetett a majális.