Így várja az év utolsó meccsét dr. Dobos Barna és Hornyák Zsolt.

dr. Dobos Barna: "A Kaposvár elleni bajnokin ránk fért már egy kis sikerélmény, hiszen előtte hiába játszottunk jól, valamint hiába érdemeltünk volna esetenként jobb eredményt is, a végén mindig a győzelem a lényeg, az az, ami igazán épít egy csapatot. Bízom benne, hogy ez a siker pozitív hatással lesz az őszi idényzárónkra is. Az augusztus végi, hazai 1-1-es döntetlen a Puskás Akadémia ellen még nagyon a bajnokság elején lejátszott meccs volt, azóta mindkét csapat sokat fejlődött és jobban összeért. Azon a bajnokin óvatosabbnak éreztem mindkét csapatot, de azóta ahogy mi, a PAFC is a nyíltabb támadófocit játssza, így gólgazdag meccsre számítok, amelyen abban bízunk, hogy felénk billen a mérleg nyelve és a vonal felett karácsonyozhatunk majd."

Hornyák Zsolt: "A Zalaegerszeget nagyon kemény ellenfélnek tartom, hiszen azon kevés csapat egyike, amely focizni szeretne és focizik is. Ez a felfogás rendkívül szimpatikus számomra, s nagyon komolyan kell vennünk őket. A saját szurkolói előtt mindenki jó játékkal és győzelemmel szeretne búcsúzni, ez alól mi sem vagyunk kivételek. Mindenképp meg kell nyernünk ezt a találkozót, hogy jó hangulatban mehessünk a téli pihenőre és a januári edzőtáborban folytathassuk a kemény munkát. Úgy kell játszanunk, mint a Fradi elleni második félidőben, de ezúttal az első perctől kezdve rendkívül határozottnak kell lennünk. Ha a kilencven perc folyamán szervezett védőjátékot és jó csapatmunkát produkálunk, akkor komoly esélyünk van, hogy megnyerjük az összecsapást."