Így összegezte a látottakat Márton Gábor és Joan Carrillo.

Márton Gábor: „Ilyen meccs és eredmény után nehezen lehet bármit is mondani, a második mérkőzésen jobb volt a Fehérvár és megérdemelten jutott tovább. A 2-0 nem óriási, de nem is olyan kicsi előny volt, viszont ma sajnos pár játékos hozzáállásával nem voltam megelégedve. A mai meccs is mutatja, hogy egy pillanatra sem szabad hátradőlni, és az elmúlt hetekben megkezdett úton kell továbbhaladnunk a jövőbeni sikerek érdekében.”

Joan Carrillo: „Gratulálok a játékosoknak, a mai mérkőzés alapján megérdemeltük a győzelmet és a továbbjutást is. Köszönöm a szurkolóknak, hogy kilátogattak a meccsre, remek atmoszférát teremtettek. Tudtuk, hogy nehéz helyzetben vagyunk és hiba nélkül kell lehoznunk a találkozót, hiszen egy kapott góllal még nehezebb helyzetbe hozhattuk volna magunkat. Így erősen koncentrálnunk kellett, főleg védekezésben, de ma a találkozó elejétől a végéig megdolgoztunk a sikerért.”