Így összegezte a szerdai mérkőzést Márton Gábor és Varga Péter.

Márton Gábor: „A célunk a továbbjutás volt, és az, hogy javítsunk az első mérkőzés után. Ez sikerült, jól játszottak a fiúk, de ez egy harmadosztályú csapat ellen el is várható. Összességében elégedett vagyok, amit elképzeltem erre a meccsre, azt maximálisan megtöltötték tartalommal a játékosok.”

Varga Péter: „Gratulálunk a Zalaegerszegnek, a két mérkőzésen kijött a két együttes közötti osztálykülönbség, megérdemelten jutottak tovább. Ennek ellenére úgy érzem, több volt ebben a meccsben számunkra, hiszen az első félidőben nagy gólhelyzeteket is ki tudtunk alakítani. A harmadik hazai gól után sem éreztem azt, hogy lefutott a találkozó, de a negyedik találat mindent eldöntött. Nem vallottunk szégyent, felvállaltuk a játékot, emelt fővel búcsúztunk a kupasorozattól.”