Így látta a szombati bajnokit Giuseppe Sannino és dr. Dobos Barna.

dr. Dobos Barna „Játékban most is felvettük a versenyt az ellenféllel, mezőnyben kiegyenlített volt a mérkőzés, de most is kipontozódtunk egy pontrúgás után kapott góllal. Sajnos rendszeresen pontrúgásból kapunk gólokat, aminek az elhárításán sokat dolgozunk az edzéseken, de egyelőre nincs meg az eredménye. Ezen kívül támadásban sokkal nagyobb átütőerővel kell mennünk a kapu elé, hogy sikeresek legyünk, és az ilyen meccseken mi szerezzük meg a három pontot."

Giuseppe Sannino: „Nehéz mérkőzés van mögöttünk, tudtuk, hogy meg fogunk szenvedni a Zalaegerszeg ellen. A Ferencváros elleni hétközi bajnoki után kevés időnk maradt regenerálódásra, viszont hat meccs után nyertünk ismét, előre is léptünk a tabellán. Most azt szeretnénk, ha kicsit kipihenhetnék magukat a fiúk, utána viszont már teljes gőzzel a jövő heti kupamérkőzésre, illetve bajnokira kell készülnünk.”

/ megosztás