Így összegezte a látottakat dr. Dobos Barna és Szergej Rebrov.

dr. Dobos Barna: "Ellentétes félidőket láthattunk. Az első játékrészben nem tetszett a játékunk, alapvető védekezési hibákat követtünk el, amik következtében még nagyobb hátrányba is kerülhettünk volna. A szünetben rendeztük a sorokat, közel voltunk a pontszerzéshez, de még egy gólt már nem tudtunk szerezni, csak kapufáig jutottunk. Tovább kell fejlesztenünk a védekezéseinket és a támadásainkat egyaránt, hogy sikeresek legyünk, és elérjük a célunkat."

Szergej Rebrov: "A válogatott szünet után mindig nehéz visszatérni a bajnokságba. Támadásban nagyon jók voltunk ma, lőttünk három gólt, a védekezésünkön viszont van még mit fejlesztenünk. A Zalaegerszeg jobb helyezést érdemel, mint ahol jelenleg áll, hiszen az előző három fordulóban három kifejezetten erős ellenfél ellen sikerült helytállnia."