Így értékelte a szombati bajnokit dr. Dobos Barna és Hornyák Zsolt.

dr. Dobos Barna: „Jól kezdtük a mérkőzést, a támadózónában kialakítottunk veszélyes helyzeteket, valamint már a védőzónából is próbáltunk támadni, egy ilyen után kerültünk emberelőnybe. Okosan és taktikusan játszottunk, ennek köszönhetően nyertünk. Természetesen szerettük volna egy második góllal lezárni a meccset, de a Puskás Akadémia játékrendszert váltott, kockáztatott, így az elsődleges cél az volt, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccset. Mi is kétszer váltottunk rendszert, először a középpálya erősítése céljából, a végén pedig még egy védőt becseréltem annak érdekében, hogy még biztosabb legyen a védelmünk.”

Hornyák Zsolt: „Példásan küzdöttek a játékosaim, az első félidőben nem látszódott, hogy eggyel kevesebben vagyunk a pályán. Ez dicséretes, az viszont kár, hogy túlbonyolítottuk az ellentámadásokat. A második félidőben sajnálom Sós Bence helyzetét, ahol kevésen múlt az egyenlítés, a kapott gólunk pedig egy igen „könnyű gól” volt. A csapatnak köszönöm a hozzáállást, de bánt, hogy ez nem párosult eredménnyel.”