19 éves játékosunk számára nem volt kérdés, hogy maradni szeretne Zalaegerszegen.

Bajnokcsapatunk alapembere, Bolla Bendegúz a következő szezonban is kék-fehérben futballozik majd: klubunknak sikerült megállapodnia a MOL Fehérvár FC-vel, így az 1999-es születésű jobbvédő további egy évig, kölcsönben csapatunkat erősíti.

- Egyértelmű volt, hogy maradni akartam Zalaegerszegen, szerencsére ebben a Fehérvár is partner volt, nekik is fontos, hogy folyamatosan fejlődjek és játéklehetőséget kapjak - mondta honlapunknak Bolla Bendegúz, aki a felkészülésről is beszélt. - Nagyon jó ütemben haladunk erőnléti és taktikai téren is, úgy érzem, még egy-két hét, és teljesen formába lendülünk. A napokban Radó Andrással és Nikola Mitroviccsal tovább erősödtünk, jó ütemben haladunk.

Bendi télen érkezett együttesünkhöz, tavasszal 17-szer, mindig kezdőként lépett pályára.

- Szeretnék továbbra is hozzájárulni a ZTE sikereihez, most az elsődleges, hogy félévkor mindenképp a TOP 10-ben legyünk - folytatta. - A jó egyéni teljesítmény a csapat sikere miatt is fontos, biztos vagyok benne, hogy fel fogom tudni venni az NB I ritmusát. De a legfontosabb cél egyértelmű: sikeres legyen a csapat!