A Fehérvár ellen két gólt szerző csatárunkkal beszélgettünk a szombati bajnokiról.

- Az NB I-ben már a 2011/12-es szezonban bemutatkoztál a Honvéd színeiben, az első élvonalbeli góljaid viszont most, a Fehérvár ellen érkeztek. Milyen érzés volt?

- Természetesen örültem a góljaimnak, régóta vártam arra, hogy gólt szerezzek az NB I-ben – mondta honlapunknak Bobál Gergely. - Erre a tavalyi idényben elért bajnoki címünknek köszönhetően ebben a szezonban újra lehetőségem nyílt, szerencsére szombaton kétszer is a Fehérvár kapujába tudtam találni, ráadásul az első félidőben volt egy, a kaput kevéssel elkerülő fejesem is, majd a szünet után egy távoli próbálkozásom, amit Kovácsik Ádám szép mozdulattal ütött szögletre. Bíztam benne, hogy lesz majd ilyen gólom is, mint az első, amikor csak egy védő áll a kapuban, utána pedig főleg megjött az önbizalmam, így amikor a másodiknál Mitrovictól megkaptam a labdát, biztos voltam benne, hogy be fogom lőni.

- Mi változott a szünet után?

-  A második félidő elején volt egy öt perc, amikor az ellenfél ránk erőltette az akaratát, amit azért is sajnálok, mert a félidőben megbeszéltük, hogy le kell támadnunk, de ezt nem sikerült megvalósítanunk. Azt viszont nagy dolognak tartom, hogy a végén kihoztuk döntetlenre a mérkőzést, megmutatta a csapat, hogy mekkora szíve van. Az egy pont értékes, de ki kell javítanunk a hibákat, hiszen legközelebb ha három gólt rúgunk, mindenképp meg kell nyernünk a meccset.

- A hajrában is végig érezted a csapaton, hogy meglesz az egyenlítés?

- Igen, persze, mert nem volt jobb az ellenfél. Meg tudtuk nyerni elöl a párharcokat, a szélről érkező beadásaink közül is rengeteg veszélyes volt. Küzdöttünk a végéig, mert úgy éreztük, nem érdemlünk vereséget, hiszen volt les miatt meg nem adott gólunk és kimaradt helyzeteink is, szép a három lőtt gólt, de akár több is lehetett volna. A küzdésnek a hosszabbításban meglett az eredménye, köszönjük szurkolóinknak, hogy végig biztattak minket. Jövő szombaton is számítunk rájuk, amikor a Mezőkövesd ellen mindenképp a három pontot szeretnénk megszerezni.