NYÍREGYHÁZA SPARTACUS – ZTE FC 1:2 (1:1)
Nyíregyháza, 1180 néző. Vezette: Oláh (Szécsényi, Kovács)
NYÍREGYHÁZA: Jova – Polényi, Fodor, Pejovics, Forró – Nagy – Gyurján (Bakos, 65.), Ötvös (Dragóner, 65.), Gulyás (Pekár, 80.), Rezes – Daru. Vezetőedző: Bozsik József
ZTE: Zöldesi – Kónya, Lesjak, Devecseri, Gergényi – Babati (Popin, 85.), Hudák (Novák, 53.), Kiss, Bedi – Gajdos, Balázs (Madarász, 67.). Vezetőedző: Nagy Tamás
Gól: Fodor (13.), ill. Balázs (30.), Forró (öngól, 55.)

A ZTE FC csapata abban a reményben léphetett pályára a Sóstói Stadionban, hogyha pontot szerez, nyolc mérkőzésesre dagad a veretlenségi sorozata. Erre legutóbb a 2009/2010-es szezonban volt utoljára példa.

 

Ennek tudatában a zalaiak kezdték jobban a mérkőzést, amit az első négy percben elvégzett három szöglet is jól bizonyít. Mégis az első komolyabb helyzet a Nyíregyháza előtt adódott, a 13. percben Forró adta be a labdát, amit Zete kapusa, Zöldesi kiöklözött, az érkező Gulyás Máté azonban a kapu mellé bombázott.

Nem kellett azonban sokat várni a gólra, három perccel később a Szpari jutott szöglethez, amit Gulyás tökéletesen csavart középre, Fodor pedig a kapuba fejelte a labdát. 1-0.

A 28. percben ismét a hazai csapat támadhatott. Egy szöglet után Ötvös lőtt, de Zöldesi óriásit védett. Egy perccel később újra próbára tették a zalai kapust, előbb Rezes távoli, majd a korábbi ZTE játékos, Daru közeli lövését is védte a hálóőr.

A kihagyott helyzetek a 30. percben bosszulták meg magukat. Bedi remek kiugratását Balázs 18 méterről higgadtan tekerte el Jova mellett. 1-1.

A gól után a vendégek visszazártak, a Szpari dolgozott ki több helyzetet, amiből a félidő végére is maradt. A 44. percben Polényi jobb oldali beadását fejelte kapura Daru, mivel nem volt erős, Zöldesi könnyedén fogta. Egy perccel később Rezes ívelte be a labdát Darunak, aki Devecseri mellett került a földre, a játékvezető sípja azonban néma maradt. Csak fél perccel később fújta meg, amikor végett vetett az első játékrésznek.

 

A második félidőt a Nyíregyháza kezdte jobban, az első lehetőséget azonban a zalaiak dolgozhatták ki. Az 48. percben Babati egy szabadrúgásból ívelte előre a labdát Gajdoshoz, aki lefordulva védőjéről, kissé kisodródva lőhetett kapura, de Jova védett. Nem sokkal később már a ZTE kapuja előtt alakult ki veszélyes helyzet, Gulyás beadását Rezes felugorva fejelte a jobb kapufa mellé. Az 51. percben Gergényi lyukat rúgott, majd Rezes passza után Gyurján bombázta fölé a labdát. Maradt a döntetlen.

Az elszalasztott lehetőségekkel a Szpari ismét a zalaiaknak kedvezett. Az 55. percben egy Zete-kontra végén a csereként beállt Novák tette középre a labdát, amibe a menteni próbáló Forró tett bele a lábát, így az Jova kapujába gurult. Fordított a ZTE, 1-2.

A 72. percben egy lefejelt labdát lőtt 20 méterről fölé Gulyás. Tíz perccel később ismét a hazaiak előtt adódik lehetőség az egyenlítésre, azonban Bakos egy közelről elvégzett szabadrúgásból fölélövi a labdát. A 80. perctől egyre türelmetlenebb voltak a Szpari-drukkerek, folyamatos fütyüléssel üzentek a hátul passzolgató kedvenceiknek. A 88. percben váratlanul a vendégek kerültek helyzetbe, egy labdaszerzés után Gajdos adta be középre a labdát, de az nem sokkal elszállt Popin feje felett.

A négyperces hosszabbításban végig a Nyíregyháza próbálkozhatott. A veszélyes helyzeteket és beadásokat azonban rendre hatástalanította a vendég védelem és Zöldesi kapus, így maradt a 2-1. Ez pedig azt jelenti, megvan a 8 meccs óta tartó veretlenségi sorozat, amivel a csapat a második helyre lépett előre a tabellán.

A Zete a következő fordulóban, szeptember 29-én 18 órától a Kaposvári Rákóczi FC együttesét fogadja a ZTE-Arénában.