Hat góllal voltunk jobbak az SC Sopron otthonában

Női csapatunk négy fordulót követően továbbra is veretlen a Női NB II. Nyugati csoportjában. Legutóbbi ellenfelünk az SC Sopron volt, amelynek otthonában hatalmas sikert arattunk.

A találkozót Vesztergom Bettina duplája alapozta meg, aki a 13. és a 19. percben is betalált. Előbbi gólját büntetőből szerezte, miután Varga Kitti piros lapot érő szabálytalansága után Tuider Márk játékvezető a tizenegyespontra mutatott.

Jól kezdtünk, a továbbiakban pedig az emberelőny is segítette a lányokat. Az első játékrész végére játékunk kissé zavarodottá vált, a szünet után azonban sikerült rendezni a sorokat, és ismét a ZTE FC volt eredményes: Gumhert Noémi az 52. percben talált be.

A folytatásban szép támadásokat vezettünk, magabiztos játékkal és látványos gólokkal növeltük előnyünket.

Négy perccel később Vesztergom Bettina megszerezte saját maga harmadik, egyben csapata negyedik találatát.

A mesterhármast követően egy újabb duplázó iratkozott fel a jegyzőkönyvbe. Varró Veronika a 65. és a 80. percben is betalált, ezzel beállítva a mérkőzés végeredményét.

SC Sopron - ZTE FC, 0–6

Értékelések

Pergelné Kalamár Andrea, vezetőedző:

„A lányok maximálisan elvégezték a feladatukat, az öltözőben megbeszéltek szerint játszottak. Végig uraltuk a találkozót, és már az elején eldöntöttük, hogy ezen a napon kizárólag a ZTE jöhet ki győztesen a párharcból. Megyünk tovább, szombaton már a Paks csapatát fogadjuk, és szeretnénk itthon is győzelemmel zárni.”

Vesztergom Bettina:

„Úgy gondolom, nagyon jól játszottunk a Sopron ellen, végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, szép támadásokat építettünk fel, és védekezésben is remekül segítettük ki egymást. Nagyon örülök a mesterhármasnak, a legfontosabb, hogy ezzel is a győzelemhez segítettem a csapatot. Külön öröm számunkra, hogy továbbra is veretlenek vagyunk. A jó kezdés talán a csapat összetartó erejének köszönhető, és a pályán is egységesek vagyunk. Természetesen rengeteg mindenben kell még fejlődnünk, ezért tovább fogunk dolgozni, hogy a jövőben is hasonlóan jó eredményeket érjünk el.”

A lányok a következő fordulóban a sereghajtó Paksi SE együttesét fogadják Zalaegerszegen. A találkozót október 17-én rendezik a Zalaegerszegi Ifjúsági Sportcentrumban.

Hajrá, ZTE!