A hétvégén második csapatunk az NB III-ban az OPUS TIGÁZ Tatabánya otthonába látogatott. A hazai együttes előkelő helyet foglal el a tabellán, és méltán pályázhat akár a bajnoki címre is.

A hazaiak a 39. percben szerezték meg a vezetést, miután a jobb szélen vezettek támadást, majd egy lapos keresztpasszal találták meg a hosszú oldalon érkező Szalánszki Gergőt. Szalánszki a blokkolni igyekvő David López mellett passzolta a labdát a kapuba. (1–0)

A találkozó sokáig kiegyenlített játékot hozott, az eredmény egészen a 70. percig nem változott. Ekkor azonban kettőre növelte előnyét a Tatabánya. Biben Barnabás a jobb oldalról ívelt keresztlabdát a hosszú oldalra, ahonnan egy hazai játékos Bonilla mellett középre fejelte a labdát. Az érkező Hejreczki Kristóf igazítás nélkül a bal felső sarokba lőtt. (2–0)

Öt perccel később egy bal oldali szabadrúgás után ismét a hosszú oldalon kötött ki a labda, ahol Árvai Dániel érkezett. Árvai visszafejelte a labdát a kapus mellett középre, ahonnan némi szerencsével, a felső lécről éppen Karacs Dániel elé pattant. A támadó a védők szorításában végül a kapuba gyötörte a labdát. (3–0)

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a játékvezető a 82. percben, második sárga lapját követően kiállította Dario Bonillát, így a ZTE FC II. emberhátrányban fejezte be a találkozót. A háromgólos különbség azonban ekkor már kialakult, és a lefújásig nem is változott.

Végeredmény

OPUS TIGÁZ Tatabánya 3–0 ZTE FC II.

Vezetőedzői értékelés – Francisco Garrido

„A mai ellenfelünk volt az eddigi legerősebb csapat, amellyel találkoztunk. Szervezett, minőségi játékosokból álló, tapasztalt együttes, amely véleményem szerint a dobogóért és a másodosztályba jutásért küzd majd. Ma jobbak voltak nálunk, ezt el kell ismernünk.

A mérkőzés során nehezen találtuk a ritmusunkat, és csak a második félidő első tíz percében tudtunk igazán jól játszani, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megváltoztassuk a mérkőzés menetét. Nincs kifogás: a kulcspillanatokban az ellenfél teljesített jobban, nekünk pedig tanulnunk kell ebből a vereségből.

Nehéz nap volt, de el kell fogadnunk az eredményt, lapoznunk kell, és előre kell tekintenünk. Fiatal csapat vagyunk, még fejlődünk, és az ilyen mérkőzésekből is tanulnunk kell. Hat forduló van hátra, így ugyanazzal az elkötelezettséggel és hittel kell folytatnunk a közös munkát. A győzelmektől nem leszünk a világ legjobbjai, ahogy egy vereségtől sem válunk a legrosszabbá. Most az a legfontosabb, hogyan reagálunk, és hogyan fejlődünk tovább együtt.”

A ZTE FC II. így továbbra is a 11. helyen áll a tabellán. A következő fordulóban ismét hazai pályán szerepelhet a csapat: október 18-án a 6. helyezett FC Sopron együttesét fogadja.

Hajrá, ZTE!

Fotók: Fabricius Márk