Újabb győzelmet aratott NB III-as csapatunk a bajnokságban, ezúttal hazai pályán: a listavezető Dorogi Bányász FC együttesét sikerült két góllal felülmúlni.

Az első találat a 31. percben született. Egy középen feljátszott passzból szerencsésen pattant vissza a labda Isaac Chukwudi elé, aki rögtön gólhelyzetben találta magát. A jobb szélről Chukwudi az átvétel után kíméletlenül lőtt a bal felső sarokba. A dorogi hálóőrnek esélye sem volt. (1–0)
Nem sokkal később a nigériai megduplázta saját maga és csapatunk góljainak számát. A vendégegyüttes fennragadt, és egy kontrából gyorsan az ellenfél kapuja elé kerültünk. David Leonardy jó ütemben tette át a labdát az ezúttal a bal oldalon helyezkedő Chukwudi elé, aki az igazítás után ezúttal a bal alsó sarokba helyezett. (2–0)

A harmadik gólunkat Király Marcell szerezte az 58. percben egy szemfüles megoldással. Szabadrúgást végezhettünk el a tizenhatos előterében, és Király jól mérte fel a helyzetet: bár a vendégcsapat egy játékost fektetett a sorfal mögé, a labda így is elférhet majd a sorfal alatt. Így is lett: a sorfal ugrott, Király pedig pontosan gurított a jobb alsó sarokba. (3–0)
A 72. percben egy bal szélről érkező beadás találta meg pontosan a kapu előtt helyezkedő Kövesdi Pétert. Miután a beadás Bonilla feje fölött is elszállt, a magasra emelkedő Kövesdi pontosan bólintott közelről a léc alá, Tóth István pedig nem tudta időben emelni a kezét a fejesre. (3–1)

Visszaállt aztán a háromgólos különbség a 75. percben. Magasan támadtunk le, és sikerült labdát szereznünk az ellenfél térfelén. Pár adogatás után Pape Pathe Ba bal lábbal óriási gólt akasztott a jobb felső sarokba, mintegy 30 méterről. A szépségdíjas találat a szenegáli első gólja volt a ZTE színeiben. (4–1)
Bár a találatok sorát a Dorogi Bányász zárta, ez csak az újabb szépítésre volt elég. A 81. percben egy jobb oldali sarokrúgás érkezett magasan középre, és a tömegből ezúttal Száhl Péter emelkedett a legmagasabbra, majd fejelt a jobb felső sarokba. (4–2)
Csapatunk így 4–2 arányban itthon tartotta a pontokat a Dorogi Bányász FC ellen, amely a forduló előtt még listavezetőként állt az NB III Északnyugati csoportjában. A következő fordulóban a ZTE FC II. a Credobus Mosonmagyaróvárhoz látogat szeptember 15-én, 16:00 órakor.

Francisco Garrido vezetőedző nyilatkozata:
„Nagyon büszke vagyok a játékosokra, és különösen értékesnek tartom a 4–2-es győzelmet a tabella élén álló csapat ellen. Már az első perctől kezdve karakteresen, intenzíven és bátran futballoztunk, kontrolláltuk a mérkőzést, és világosan megmutattuk azt az identitást, amelyet képviselni szeretnénk.
A teljesítményünk eddig is rendben volt, ugyanakkor fiatal csapatként elkövetett hibáink miatt nem mindig kaptuk meg az eredményben azt, amit a játék alapján megérdemeltünk. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy bízzunk a folyamatban: nem az identitásunkon kell változtatnunk, hanem abban kell még jobbá válnunk, amit képviselünk. Az eredmények jönni fognak, ha együtt maradunk és következetesen dolgozunk tovább.
Ez a győzelem fontos visszaigazolása az eddigi munkának, és komoly önbizalmat adhat a csapatnak. Ugyanakkor még semmit nem értünk el. Továbbra is minden nap dolgoznunk, fejlődnünk és javulnunk kell.
Köszönöm a szurkolóknak a folyamatos támogatást, valamint mindenkinek a klubnál, aki nap mint nap hozzájárul a csapat fejlődéséhez. A játékosok ennek a projektnek a főszereplői, mi pedig ugyanazzal a mentalitással folytatjuk a munkát. Ez a győzelem csak egy újabb lépés egy hosszú úton.”

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
ZTE FC II.
31 TÓTH - 2 MANNEH - 4 BONILLA - 8 PAPE - 10 LEONARDY (87’ TAKÁCS) - 11 NAGY (73’ VERT) - 15 RÁCZ - 19 PETRÓK (87’ KISS) - 30 CHUKWUDI (62’ SANTOS) - 47 OLAWALE (73’ OUATTARA) - 74 KIRÁLY
DOROGI BÁNYÁSZ FC
44 MERGL - 4 SZAMOSI - 5 NEMES - 9 TISCHLER (59’ BERÉNYI) - 10 KOMAN - 20 BORDÁCS (46’ KARÁCSONYI) - 22 FARAGÓ (59’ SZILÁGYI) - 26 DULLÓ - 72 SCHILDKRAUT (59’ LADÁNYI) - 76 SZÁHL - 88 SOÓS (46’ KÖVESDI)
Fotókat készítette: Fabricius Márk


