Győzelem a MOL Fehérvár csapata ellen

Vasárnap délután elérkeztünk a bajnokság harmadik köréhez, amikor a MOL Fehérvár csapata ellen vettük fel a küzdelmet. 

Mindkét együttes szépen felépített támadásokkal kezdte meg a találkozót, látszott a játékosokon a szervezettség. Az első komoly helyzet Koszta előtt adódott a 8. percben, Bedi kanyarította a kapu elé a labdát, Koszta pedig védőjét megelőzve fejelni is tudott, azonban a vezetést egyelőre nem sikerült megszerezni.

A 12. percben egy bedobást követően Fiola próbálta elfejelni a labdát kapuja elől, azonban az éppen Huszti lába elé pattant, aki elvállalta a lehetőséget, és meg is szerezte csapatunknak a vezetést. (1-0)

Két perccel később Tajti vette gyönyörűen észre Meshackot a jobboldalon, aki be is tudott húzni középre, lövése azonban fölé szállt.

A 22. percben nagyon jó helyről lőhetett szabadrúgást a Fehérvár, Zulj a kapuval szemben, 25 méterről nem sokkal lőtt fölé.

A rohamtempóban zajló első játékrész a feléhez érkezve kezdett kicsivel lassulni, bár ez elsősorban az elszaporodó szabálytalanságoknak volt köszönhető, a mezőnyben továbbra is aktív játékot láthattak a nézők. A 32. percben kényszerű cserét kellett végrehajtanunk, Mocsi Attila érkezett Bobál Dávid helyére.

Az félidő utolsó negyedórájában kiegyenlítettebbé vált a játék, a továbbra is színvonalas mérkőzést azonban a sok, főként fehérvári szabálytalanság árnyalta.

Az első játékrész nagyrészében jobban játszottunk ellenfelünknél, ami egy gól formájában az eredményen is meglátszott, a félidő végén pedig bár a vendégek is felélénkültek, védekezésben is helyt tudtunk állni, így egy gólos előnnyel vághattunk neki a folytatásnak.

A Vidi a második félidő elején szinte azonnal örülhetett, hisz néhány másodperc után a kapunkba találtak, azonban a partjelző les miatt emelte a zászlóját, így az eredmény nem változott.

A szituációt követően, ha gólt nem is, de lelkierőt szereztek a vendégek, és nem kis nyomást gyakoroltak a mieinkre, védelmünk azonban kellően szervezettnek bizonyult, és nem egyszer vezettünk ígéretesnek tűnő kontratámadást.

A 74. percben Koszta fejelt nem sokkal mellé, Huszti beadását követően.

Hat perccel később, Bedi találta meg Meshackot egy szép indítással, akit már csak Heister tudott megállítani a kapu előtt, amit a VAR szabálytalannak ítélt, így büntetőt rúghattunk. Kovács lábán ugyan megpattant Koszta lövése, azonban így is a kapuban kötött ki a labda, így a mérkőzés hajrájának már két gólos előnnyel vághattunk neki. (2-0)

Az említett hajrában sem hagyott alább a lendület, Meshack kishíján megszerezte harmadik gólunkat is, a vendégek kapusa azonban hárította.

A kezdeti mezőnyfölényt jól kihasználva, majd folyamatos, határozott védekezést és szép kontratámadásokat bemutatva itthon tudtuk tartani a nagyon fontos három pontot, és mi tudtunk előre mozdulni riválisunkhoz képest.

Edzői értékelés: 

Michael Boris: Szeretnék gratulálni a Zalaegerszegnek, megérdemelt győzelmet arattak a mérkőzés teljes képét tekintve. Tudtuk, hogy nagy bedobásokkal fognak operálni és ezért is csalódás, hogy nem sikerült kivédekezni az első gólt. Ismerték a helyzetünket, átadták a területet nekünk, végig okosan játszottak. Helyzeteink ma is megvoltak, de élesebbek kellett volna, hogy legyünk a kapu előtt, a mérkőzés végi tizenegyes pedig eldöntötte a három pont sorsát.

Waltner Róbert: Készültünk a Fehérvárból, nagyon jó volt ma a hozzáállásunk, fegyelmezettek játszottunk és amit kértem a védekezésbe, azt szinte tökéletesen teljesítettük. A támadások tekintetében nagyon jók voltak az átmenetek, jó helyeken szereztünk labdákat és ha pontosabbak vagyunk a kontrákban, akkor még további gólokat is szerezhettünk volna. Ma éreztem a csapaton, hogy összeszedetten és koncentráltan játszunk egy erős Vidi ellen, ezért ez egy értékes győzelem, főleg úgy, hogy vissza tudtunk vágni a legutóbbi 0-3-as vereségért. Gratulálok az egész csapatnak!

Összeállítások: 

ZTE FC: Demjén - Huszti, Serafimov, Bobál (32' Mocsi), Gergényi - Sankovic, Halilovic - Meshack (90' Milovanovikj) - Tajti (89' Spoljaric), Bedi - Koszta (89' Zsóri)

MOL Fehérvár FC: Kovács - Bese, Rus, Fiola, Heister (84' Hangya) - Dárdai (84' Lednev), Alef (62' Makarenko), Zulj - Bamgboye (73' Nego), Kodor, Petrjak (62' Nikolic)