Újdonsült középpályásunkkal beszélgettünk egy rövid interjú keretein belül.

Mesélj, mi volt eddigi pályafutásod legszebb pillanata?

 „Az eddigi karrierem legszebb pillanata azt hiszem az volt, amikor megnyertük a Kupát az Újpesttel. Akkor töltöttem az első évemet Magyarországon, emiatt pedig még kiemelkedőbb helyet foglal el a pályafutásomban.”

Mit vársz a zalaegerszegi „kalandtól”?

„Először is szeretném újra élvezni, hogy játszhatok. Másodszor pedig szeretném segíteni és támogatni a fiatal játékosokat a tapasztalataimmal, ellátni őket tanácsokkal. Mindig úgy gondoltam, hogy a megfelelő hozzáállással az ember bevonzza magának a jó dolgokat, így remélem, hogy segíteni tudom majd a csapatot annak érdekében, hogy még magasabbra jussunk és a lehető legjobb helyen végezzünk.”

Van esetleg példaképed?

„Mindig azt mondtam, hogy a német játékos, Mesut Özil a kedvencem. Ugyanúgy ballábas, mint én. Nem tudnám megfogalmazni, hogy miért pont ő, egyszerűen csak szerettem a játékát. Már visszavonult, de még mindig őt tartom a kedvencemnek.”

 

Sok sikert kívánunk, kék-fehérben, Yohan!