1-0 (0-0)

Az első félidőben harcias mezőnyjáték jellemezte a találkozót. Mindkét együttes sok hibát vétett, így a kapuk nem forogtak igazán veszélyben.

A második játékrészben felpörögtek az események, a csapatok nagyobb fokozatra kapcsoltak és rangadóhoz méltó futball zajlott a pályán. Mindkét térfélen adódtak lehetőségek, azonban a mai egy igazi 1 gólos mérkőzés volt. Sajnos ezt a találatot a hazaiaknak sikerült megszerezniük egy kontra végén. Nagy Richárd kapott labdát a tizenhatosunk előterében és egy átvételt követően a hosszúba csavarta a játékszert. Bár adódtak még lehetőségeink, azonban egyiket sem sikerült értékesítenünk. Így sajnos egy megérdemelt pontot ott hagytunk Veszprémben és ezzel a megyeszékhely csapata pedig egészen a dobogóig repült.

A pályáralépők között kiemelést érdemel Gyurján Marci, Szépe János és Sebestyén Lóránt, akik vezérei voltak a csapatnak és jó teljesítményükkel példát mutattak a fiatalok előtt.

VLS Veszprém: Deczki- Dobsa, Gulyás, Major (61' Keresztes), Gálfi (79' Krebsz), Kovács D., Molnár B. (46' Pavlitzky), Nagy R. (81' Babos), Rédling, Vass, Somogyi

ZTE FC II: Gyurján- Földvári, Sebestyén, Szépe, Hegedűs- Kovács B., Simó- Papp (75’ Abért), Zimonyi, Kun- Fehér (65’ Molnár)

Jövő héten otthon csapunk össze a ZTE Ketrec pályán a Puskás Akadémia II gárdájával. Hajrá, Zete!