A Vác FC csapata az elmúlt években sok borsot tört csapatunk orra alá, s nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek a szerdai találkozó sem.

Ennek ellenére a szurkolók bizakodtak a jó eredmény elérésében, amely ezúttal egyértelműen a három pont megszerzését jelentette volna. Az optimizmus alapja a kék-fehérek idei átlagon felüli idegenbeli szereplése volt.

A találkozón hamar kiderült, hogy csapatunkat jobb játékosok alkotják.

A hazaiak ehhez alakították taktikájukat, lelkesen, szervezetten védekeztek és vártak a kínálkozó lehetőségre, míg a mieink nagyobb tudása labdabirtoklásban és mezőnyfölényben mutatkozott meg, gólok tekintetében sajnos nem.

Egy óra játék után bekövetkezett a ZTE szurkolók rémálma, hiszen első lehetőségüket gólra váltották a piros-kékek.
Ekkor felrémlett a vereség lehetősége is, szerencsére nem így történt.

Csapatunk  ugyanis mozgósította energiatartalékait,  mindent egy lapra feltéve támadott. A lehetőségek megvoltak nemcsak az egyenlítésre, hanem az eredmény megfordítására is, ám a góllövéssel hadilábon álltak játékosaink.

Amikor már minden veszni látszott, Balázs kiegyenlített, megmentve ezzel egy bajnoki pontot és az éves idegenbeli veretlenségi sorozatunkat.