Nyíregyházán igazi bravúrgyőzelem született, egy jó erőkből álló, jól motivált, sikerre éhes gárdát győztünk le. 
Viszonylag hamar hátrányba kerültünk, de a mérkőzés fordulópontjaiból jól jöttünk ki, és az utána következő kritikus perceket sikerült átvészelnünk. 
A félidő végére találtunk magunkra, ezt mutatja az egyenlítő gólunkat megelőző, szabályosnak tűnő, ám visszavont, Balázs  által szerzett találatunk is. 
A második félidő elején megszerzett vezetésünket nagyszerű csapatmunkával, rengeteg energiát bevetve sikerült a záró sípszóig úgy megőrizni, hogy ellenfelünk nagy mezőnyfölénye ellenére, néhány kapu előtti tömegjelenetet leszámítva, nem  tudott helyzetbe kerülni.